Kilőtt a spanyol gazdaság

Francisco Rivera Ordonez 'Paquirri' spanyol viadort a földre löki második bikája az Olivenza városban tartott bikaviadalon
Spanyolországban régóta komoly vita tárgya a bikaviadalok betiltása. Több spanyol párt is azon az állásponton van, hogy a bikaviadal művészet, és mivel az ország nemzeti hagyományai közé tartozik, annak betiltása egyenesen alkotmányellenes.
Vágólapra másolva!
2007-óta nem volt ekkora növekedés, mint most.
Vágólapra másolva!

A spanyol gazdaság 2007-ben produkált utoljára olyan gazdasági növekedést, mint 2015 második negyedévében, a bruttó hazai termék egy százalékkal nőtt az előző három hónappal összevetve - közölte a spanyol statisztikai hivatal.

Éves szinten 3,1 százalékkal nőtt

Az adatok szerint a spanyol gazdaság éves szinten 3,1 százalékkal nőtt az április-júniusban az első negyedévi 2,7 százalékos bővülés után. A kimagasló eredmény nem volt váratlan: a spanyol központi bank előrejelzésében épp ekkora növekedést prognosztizált.

Forrás: MTI/EPA-EFE/Oto

A gazdasági válság után, 2013 végén mutatkoztak először a növekedés jelei a dél-európai országban. A Banco de Espana szerint a 2014-es év jelentette a fordulatot, amikor ez a növekedés egész évben folytatódott és tartósnak bizonyult, köszönhetően a bevezetett reformoknak és több, kedvező külső körülménynek, mint például a kőolaj világpiaci árának csökkenése, az euró gyengülése és az Európai Központi Bank expanzív intézkedései.

Bővült a foglalkoztatottság is

A gazdaság élénkülésének hatására tíz éve nem látott mértékben bővült a foglalkoztatottság Spanyolországban a második negyedévben, bár még így is az egyik legmagasabb - 22,4 százalékos - Európában.

A spanyol kormány erre az évre 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár. Tavaly év végén még 2 százalékos növekedést tervezett 2015-re, ezt idén februárban módosították 2,4 százalékra, majd áprilisban 2,9 százalékra, július elején pedig 3,3 százalékra. 2016-ra 3 százalékos növekedéssel számolnak az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában.