Így úszhatja meg a csődöt

bankruptcy csőd
Businessman resting head on desk
Vágólapra másolva!
A vállalkozók többsége a saját kárán tanul, és több bukás után ér el sikert. Jó lenne egy őrangyal, aki elmondja, mire kell figyelni? Összeszedtük a csőd leggyakoribb okait: indulás előtt álló és évek óta működő vállalkozások is érintettek.
Vágólapra másolva!

Ha van egy jó ötletem, miért ne vállalkozzak? Ilyen egyszerűnek tűnik, pedig ha ennyi lenne a siker kulcsa, jóval kevesebb céget számolnának fel évről évre. 2015 első négy hónapjában több mint 17 ezer volt a cégtörlések száma Magyarországon, ami 35 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. „Sokan nagy reményekkel vágnak bele, de nagy az elhullási arány. Sok ezer ötletből egy jut el oda, ahová a Prezi” – mondta az Üzletrésznek dr. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Szövetsége (FIVOSZ) alapítója és elnöke, akivel a felszámolás leggyakoribb okairól beszélgettünk.

A tájékozatlanság miatt sok fiatal vállalkozás megy tönkre Forrás: PhotoAlto/Eric Audras

A jó ötlet még nem minden

Először azt vettük végig, hogy melyek a vállalkozás indításával kapcsolatos problémák. Dr. Kovács Patrik szerint gyakori hiba, hogy valaki beleszeret a saját ötletébe és a végső pillanatokig elvakultan kitart mellette. „Ilyenkor az az alapprobléma, hogy az illető belekezd a megvalósításba, anélkül, hogy releváns piaci visszajelzést keresne. Esetleg megkérdezi a barátait és a rokonait, akiktől biztatást kap, majd belefektet rengeteg pénzt és energiát a vállalkozásba, mire kiderül, hogy nincs piaca az ötletnek. Már az első lépések előtt tisztázni kell, hogy ki a célpiac, vagyis, hogy kinek szól a termék vagy szolgáltatás” – tanácsolja a FIVOSZ elnöke. Ezután jön az üzleti terv elkészítése: nem az a lényeg, hogy egy vaskos dokumentum legyen, de ki kell találni, hogy hogyan fog működni a vállalkozás.

Ne lepődjünk meg az adón

Az is általános probléma, hogy valaki például cukrászdát nyit, mert imád süteményeket készíteni, majd váratlanul éri, hogy a sütésen kívül rengeteg más teendője is lesz az adminisztrációtól kezdve egészen a pénzügyekig. A tájékozatlanság az egyik legsúlyosabb probléma, főleg a fiatalok körében. Nem konzultálnak szakemberekkel és tapasztalt vállalkozókkal, ezért rosszul választják meg a vállalkozásuk struktúráját és hibásan mérik fel a pénzügyi kockázatokat. Dr. Kovács Patrik szerint előfordul, hogy a vállalkozók egyáltalán nem számolnak azzal, hogy adót kell fizetniük: teljesen megdöbbennek az első áfa- vagy adófizetési felszólításnál, ráadásul messze nincs elég pénz a számlájukon.

Dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapítója és elnöke Forrás: FIVOSZ

Tíz fő a választóvonal

A stabil indulás után sem lehet hátradőlni, mert a növekedési fázisban is számos kihívással kell szembenézniük a vállalkozásoknak. Gyakori probléma, hogy egy vállalkozás nem tud vállalattá fejlődni. „A létszámnövekedés kezelése az egyik nehézség: körülbelül tíz főig lehet informálisan kezelni a cégen belüli folyamatokat. Tíz fő felett az információáramlás hiányával és rendszertelenséggel számolhatunk, ha nincsenek leszabályozott folyamatok, és ez tönkre is teheti a vállalkozást. Ahogy nő a cég, kialakulnak szürke zónák, vagyis nem tiszta, hogy kinek mi a felelőssége, így elveszhetnek feladatok, ügyfelek és pénzek” – figyelmeztet a szakértő.

A HR-t nem kerülhetjük ki

Ahogy nő a vállalkozás, hiányozni kezdenek bizonyos kompetenciák, és nagy hiba, ha ezt későn ismerjük fel. Dr. Kovács Patrik szerint néhányfős cégeknél kritikus problémát jelenthetnek a hr-ügyek. „Mindenki megtanulja, hogy hogyan adjuk el magunkat, de azt kevesen tudják, hogy hogyan kell megtalálni azt az embert, aki adott esetben megmentheti a céget”. A mindenkori kollégák között is fontos, hogy kiegyensúlyozott kapcsolat alakuljon ki, hiszen az is végzetes lehet, ha stresszhelyzetekben konfliktuskerülés kezdődik, és emiatt a céggel kapcsolatos lényeges kérdéseket halogatják.

Az adóterhek mellett lelki nehézségek is sújtják a vállalkozókat Forrás: PhotoAlto/Ale Ventura

Új ügyfél versus meglévő ügyfél

Ahogy a cég fejlődik, a további növekedéshez több bevételre, ehhez pedig új ügyfelekre van szükség. Egy-egy vállalkozás rengeteg energiát fektet új ügyfelek felkeresésébe, miközben nem tesz eleget a meglévő ügyfelek minél jobb kiszolgálásáért és megtartásáért. Érdemes dolgozni az ügyfélélmény javításán, mert ez további megkereséseket hozhat. Ha a cég jó híre terjed a szakmában, akkor idővel maguktól jönnek az ajánlások.

A lelket is ápolni kell

A vállalkozói lét olyan, mint egy hullámvasút, és sokaknak nincs kivel megosztaniuk az ezzel járó szakmai és lelki problémákat. A FIVOSZ elnöke szerint a lelki oldallal is épp olyan fontos foglalkozni, mint a jogi, pénzügyi és egyéb kérdésekkel. A vállalkozásoknak is lelkük van, főleg a kisvállalkozásoknak, mert a tulajdonos személyisége rányomja a bélyegét a cégre. Ha valaki nem dolgozik a stressz csökkentésén, idővel elfogy a kezdeti lelkesedés és lendület, ami szintén végzetes lehet a cég számára. Ezért fontosak a vállalkozói szakmai szervezetek és közösségek, amelyek tagjai támogatják egymást.