Adókedvezmény járhat a megváltozott munkaképességűek után

Rehab akadálymentességi térkép készítése EGÉSZSÉGÜGYI SEGÉDESZKÖZ fogyatékkal élők kerekesszék kerekesszékes látássérült mozgássérült SZEMÉLY TÁRGY akadálymentesség felmérés akadálymentességi térkép készítése EGÉSZSÉGÜGYI SEGÉDESZKÖZ f
Budapest, 2014. augusztus 9. Két önkéntes - egyikük kerekesszékes - a belváros akadálymentességi térképének elkészítéséhez bejárnak egy útvonalat 2014. augusztus 9-én. Az akadálymentesség felmérését a 10 éves hazai OpenStreetMap közösség és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szervezte. Az akadálymentességi térkép elkészítésében sokan segédkeznek. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Adókedvezményt kaphatnak azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak úgy, hogy a munkahelyeket és a szervezeti kultúrát ennek megfelelően alakítják ki – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az NGM rehabilitációs hozzájárulást fizet azoknak a pályázó cégeknek, amelyeknél legalább 25-en dolgoznak, és a megváltozott munkaképességű személyek létszáma nem éri el az állomány 5 százalékát, de növelnék ezt az arányt.

Ezeknek a cégeknek fel készíteniük a szervezetüket a megváltozott munkaképességűek alkalmazására. Olyan munkahelyeket, munkakörnyezetet kell biztosítaniuk, amelyek a megváltozott munkaképességűek egészségét, testi épségét sem veszélyeztetik.

Kit számít megváltozott munkaképességű személynek?

Azok az emberek számítanak megváltozott munkaképességűnek, akik testi vagy értelmi fogyatékkal élnek, vagy akiknek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyeik testi vagy szellemi károsodása miatt csökkentek.

A szervezeti kultúra átalakítása

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása csak akkor lehet sikeres, ha a cég előkészíti az új munkavállalók alkalmazását. A cégvezetésnek alaposan át kell gondolnia,

hogyan tegye befogadóvá a vállalati kultúrát.

Érdemes megvizsgáltatni egy rehabilitációs szakemberrel, hogy mely munkakörök alkalmasak egy adott szervezeten belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.

Ezt a kollekciót megváltozott munkaképességűek készítették Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Fel kell térképezni azt is, hogy milyen hivatalos és civil szervezetekkel érdemes szorosabb kapcsolatot kiépíteni, ha a cég megváltozott munkaképességű személyeket kíván foglalkoztatni. A hosszabb beilleszkedési folyamat miatt javasolt esetleg egy mentorrendszer kidolgozása is, és érdemes időnként áttekinteni a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának viszonyait, kihívásait, illetve eredményeit.

A munkahelyek és a munkakörnyezet átalakítása

A fizikai környezetet és a munkakörülményeket a megváltozott munkaképességű személyek tulajdonságaihoz kell illeszteni egyrészt hogy a munkavégzés

ne okozhassa egészségi állapotuk rosszabbodását,

és ne idézzen elő baleseti veszélyt, pl. egy gép kezelőelemeinek átalakítása, áthelyezése, hangfelismerő program telepítése a látáskárosultak számára, gyengén látóknak szöveg-nagyító, illetve helyi megvilágítás alkalmazása, álló helyett ülő munkahelyek kialakítása, munkarend változtatás, vagy a műszakok számának csökkentése.

Nem elég az akadálymentesítés Forrás: MTI/Kallos Bea

Feltétlenül szükséges a munkahely akadálymentesítése: feltétel, hogy az ajtók, átjárók, szintbeli különbségek, áthidalók, lépcsők, zuhanyozók, mosdók és a munkahellyel összefüggő berendezések is használhatók legyenek a megváltozott munkaképességűek számára.

Az akadálymentesítésnek ugyanakkor komplexnek kell lennie,

azaz valamennyi megváltozott munkaképességű csoporthoz tartozó munkavállaló szükségleteire oda kell figyelni.

Az NGM projektje a „Munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” címet kapta, azonosítószáma: TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001.