Izraelben feszültségeket okoz az iráni atomalku

Benjamin Netanjahu
Benjamin Netanjahu antiterrorista fellépéseket ígért
Vágólapra másolva!
Az izraeli államfő aggódik hazája és az Egyesült Államok viszonyáért a két ország között az iráni atomalku ügyében támadt nyílt vita miatt.
Vágólapra másolva!

"Az izraeli külpolitikának három elve van: az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat, az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat" - mondta Reuvén Rivlin izraeli államfő a ynet hírportálon megjelent interjúban.

Izrael nagyon elszigetelt

A Maariv című lapnak nyilatkozva az izraeli államfő nyugtalanságának adott hangot a Benjámín Netanjáhú kormányfő és Barack Obama amerikai elnök közötti feszültség miatt.

Szerinte árthat Izraelnek az a fajta hadjárat, amelyet Netanjáhú folytat a Teherán atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások ellen.

Izrael jelenleg nagyon elszigetelt a világban - tette hozzá Rivlin.

Az államfő abból az alkalomból adott interjút, hogy egy éve van az elnöki székben, tavaly július 24-én tette le a hivatali esküt.

Az államfő szerint árthat Izraelnek a kormányfő hadjárata Forrás: AFP/Abir Sultan

Az atomalkun vesztek össze

Az Izrael és az Egyesült államok közötti feszültség oka a teheráni atomprogramról a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) és Irán által július 14-én Bécsben kötött megállapodás, amelynek Netanjáhú az egyik leghevesebb bírálója. Az átfogó megállapodással a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, cserébe pedig fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat.

Az izraeli kormányfő eltökélt szándéka, hogy az egyezmény életbe lépését az amerikai kongresszus segítségével meghiúsítsa.

Ez a terv amerikai sajtójelentések szerint egyre inkább bosszantja az Obama-kormányzat egyes tagjait, akik az Egyesült Államok belső ügyeibe való beleavatkozásként értékelik.