Magyarország nem tudja azt, amit Szlovákia

2015.08.12. 06:29

A versenyképesség és a beszállítói hálózat miatt dönthetett a Jaguar Szlovákia mellett. A Tata Group tulajdonában lévő cég és a pozsonyi kormány szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a Jaguar Land Rover új autógyára Szlovákiában épül meg.

Szlovákia és Lengyelország mellett Magyarországot is lehetséges helyszínként emlegették korábban, sőt, még Ausztriát is bedobták, azonban a Jaguar Szlovákiát választotta, így a tervek szerint Nyitrán épülhet a negyedik autógyár az országban – Pozsonyban a Volkswagennek, Nagyszombaton a PSA-nak (Peugeot-Citroen), míg Zsolnán a Kiának van gyára.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a szlovák és a magyar kormány mit ajánlott a Tata Groupnak azért, hogy az országukba vigye a gyárát, mondta az Origónak Róna Péter. A közgazdász szerint

a magyar állam a rendszerváltás óta úgy próbál kompenzálni, hogy nagyobb kedvezményeket és támogatásokat ajánl a külföldi befektetőknek. Egy OECD felmérés szerint a magyar támogatások és kedvezmények mértéke általánosságban mintegy 40 százalékkal nagyobb, mint a hasonló támogatások mértéke Szlovákiában és Lengyelországban.

Amikor már az adókedvezmény sem elég

Ez újabban nem igazán megy Róna Péter szerint, hiszen a befektető szempontjából ezek a támogatások – például különböző adókedvezmények – jók, de végső soron a termék minősége, a megbízhatósága és az előállítási költségek hatékonysága az, ami perdöntő az ő szempontjából. Ez a 40 százalékos többlet sok esetben már kevés az érdeklődő befektetőknek.

Beszállítók nélkül nem megy

Sokkal fontosabb a megfelelő beszállítói hálózat megléte. Róna Péter egy kecskeméti példát hozott fel szemléltetésül. A Mercedes szeretett volna egy magyar lökhárítógyártót Kecskemétre, hogy ott készüljenek számukra a lökhárítók. Ezt a feltételt azonban a magyar fél nem tudta teljesíteni, ugyanis nem volt olyan magyar vállalat Magyarországon, amely erre képes lett volna.

Nyilvánosságra került a Daimler AG véleménye, hogy a magyar cégek csak akkor képesek beszállítóként részt venni a termelésben, ha megkapnak egy teljesen pontos, részletes gyártási leírást. Ha ezeket a specifikációkat megkapják, azt a magyarok legyártják, ugyanakkor ha nincs meg a technológiai leírás, akkor a dolog nem megy, mondta Róna Péter, aki szerint ilyen szempontból Szlovákiában jobb a helyzet.

Nyitra környékén gyakorlatozott több szlovák alakulat júliusban – Land RoverrelForrás: MTI/TASR/TASR/Henrich Mišovic

A szakértő szerint összehasonlítva a Volkswagen és a Skoda esetét a Mercedes és az Audi helyzetével Magyarországon azt látjuk, hogy sokkal szélesebb körű helyi beszállítói hálózatuk van, mint a Magyarországon tevékenykedő német cégeknek.

A magyar beszállítói részesedés nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony.

A közgazdász szerint a megfelelő beszállítói hálózat nagyon fontos kérdés, és úgy tűnik, hogy a magyar beszállítók most már nem képesek saját erőből fejlesztetni – és ezt a külföldi befektetők is tudják. Kérdés az is, hogy a magyar ipari fejlesztési és kutatási képessége valójában milyen állapotban van: úgy tűnik, hogy egyre inkább nem kielégítő, mondta Róna Péter.

A Land Rover DC100 Defender Concept négy éve mutatkozott be, a szériaváltozat pár év múlva érkezik, valószínűleg SzlovákiábólForrás: Land Rover

A cég – a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által idézett – nyilatkozata szerint az új gyár helyszínének kiválasztásakor az erős helyi beszállítói hálózat, valamint a jó logisztikai infrastruktúra alapján választotta Szlovákiát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK