Figyelje az eurót, a csehek kavarhatnak!

euró bankjegy
Vágólapra másolva!
Napon belül drágulhat az euró, ha a cseh jegybank újra gyengíti a koronát. Az ország államfője ezt nem akarja, ha ő győz, olcsóbb lehet a közös pénz. Az ország gazdasági növekedése a tét: a befektetők jónak értékelik a kilátásokat, ez felfelé löki a koronát.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi 310 forintos ár elméletben akár öt forinttal is nőhet, ha a cseh jegybank az ország államfőjének követelőzése ellenére ismét gyengíti a koronát. Saághy Pál, az Equilor pénzügyi tanácsadócég devizapiaci elemzője szerint ennél az öt forintnál nagyobb drágulás az euró árában nem várható önmagában a cseh jegybank beavatkozása miatt, ráadásul rövid idő alatt, akár napon belül visszasüllyedhet a forint-euró árfolyam a korábbi szintre. Aki nyaralásra készül, ezt a mozgást valószínűleg, nem érzi majd meg.

- mondta a szakértő.

Gyengülés is jöhet

Szerinte fordított eset is elképzelhető, azaz gyengülhet is maximum öt forinttal az euró árfolyama a forinthoz képest. Azt mondta, hogy ha Milos Zeman elnök meggyőzi a cseh jegybank vezetőjét arról, hogy hagyja erősödni a koronát, akkor a központi bank ugyanúgy elengedheti az árfolyamküszöböt, ahogy a svájciak tették azt januárban. A korona így hirtelen megerősödhet az euróval szemben, magával húzva a forintot és a lengyel zloty-t is.

- tette hozzá.

Az árfolyamküszöb körüli vita a napokban lángolt fel ismét Csehországban. Milos Zeman államfő nem szeretné, hogy az intézmény ismét mesterséges eszközökkel törje le a korona erősödését.

Milos Zeman, Csehország elnöke Forrás: AFP/Daniel Dal Zennaro

Az elnök a parlament alsó- és felsőházának elnökével közösen adott ki nemrég közleményt, amelyben követelik a nemzeti banktól, hogy állítsa le a koronagyengítő beavatkozásokat. "A gyenge korona sok cseh polgár érdekeit sérti" - mondta sajtótájékoztatón Milan Stech, a szenátus elnöke.

A cseh nemzeti bank vezetője viszont eltökéltnek tűnik. Legutóbbi közleményében azt írta, hogy legkésőbb 2016 második feléig fenntartják majd a 27 koronás limitet. A bank szerint erre azért van szükség, hogy egészséges méretűre nőjön az országban az infláció, illetve az exportra termelő vállalatok termékei iránt fennmaradjon a kereslet az ország piacain.

Úgy látják, hogy csak így érhető el idén a 3,8 százalékos gazdasági növekedés.

Az intézmény még 2013-ban döntött úgy, hogy beavatkozik, ha a korona túlságosan erősödni kezdene. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jegybank nem engedi 27 korona fölé az euró árfolyamát.

A piac tesztel

Egy ilyen helyzetben mindig benne van, hogy az árfolyam vissza-visszatér a megegengedett legmagasabb árfolyam szintjére. Ezt hívják úgy, hogy a piac "teszteli" az árfolyamküszöböt. Ebben az esetben ez úgy néz ki, hogy a pénzüket devizában tartó befektetők elkezdenek nagy mennyiségű koronát vásárolni, arra spekulálva, hogy ha a jegybank hirtelen elengedi az árfolyamküszöböt, a pénzük értéke hirtelen megnő majd.

Az árfolyam nem nagyon mozdul el a 27-es szinttől. Forrás: Investing.com

Ez történt a svájci frankkal idén januárban. Az ország központi bankja akkor váratlanul eltörölte a három éve fenntartott az 1,2-es euró-svájci frank árfolyamküszöböt, azaz hagyta szabadon drágulni saját devizáját. Aki akkor utoljára tudott az árfolyamküszöbbel garantált áron frankot venni, nagyon jól járt, mert jóval drágábban tudta azt eladni később.

A cseh korona is bejárhat ilyen utat, de a volt szocialista ország pénze messze nem olyan fontos deviza, mint a svájci frank. Sokkal kevesebben keresik. A szakértő szerint az euró-dollár árfolyamra például egy hirtelen koronaerősödésnek már nem is kézzelfogható hatása.