Amerikában felfelé, Európában lefelé

merkel ciprasz német görög
Brüsszel, 2015. április 23. A görög miniszterelnöki hivatal által közreadott képen Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár kétoldalú találkozója, amelyet az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezletének keretében tartanak 2015. április 23-án. (MTI/EPA/Görög miniszterelnöki hivatal/Andrea Bonetti)
Vágólapra másolva!
A vezető amerikai részvényindexek hullámzó pénteki nap után emelkedéssel zárták a kereskedést, míg európai társaik enyhén lejtmenetbe kerültek.
Vágólapra másolva!

A volatilis kereskedést végül emelkedéssel zárták az amerikai részvényindexek múlt hét pénteken, az S&P 500 index és a DJIA index egyaránt 0,4%-ot emelkedett. Európában ismét a görög tárgyalások voltak hatással az indexekre, a német DAX 0,3%-ot, míg a Stoxx Europe 600 index 0,1%-ot gyengült - írja az Equilor reggeli hírlevelében.

A német jóváhagyás még hátra van

A hétvégére megállapodás született a görög kormány és a hitelezők között a reformintézkedésekkel kapcsolatban. Így újabb akadály hárult el az athéni kormánynak nyújtott, harmadik mentőhitel előtt, noha a német jóváhagyás még szükséges hozzá. Erről szerdán dönt a Bundestag.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Forrás: Andrea Bonetti/MTI

Német autócégek saját bőrükön érzik

A német autógyártók - Volkswagen, Daimler, BMW - részvényeire lehet hatással a Siemens vezérigazgatójának hétvégi nyilatkozata. Joe Kaeser szerint a német autóipar teljesítménye visszaeshet a következő évben, mely mögött elsősorban a külföldi piacok várhatóan gyengébb kereslete állhat. Nem enyhül a nyomás az olaj árfolyamán, az amerikai WTI típusú olaj jegyzése 42 dollár alatt ingadozik.

Nem gondoltuk volna a japánokról

A vártnál némileg kedvezőbb japán GDP-adat hathat a ma délelőtti kereskedésre. Negyedéves bázison a japán gazdaság 0,5% helyett 0,4%-kal zsugorodott, míg éves összehasonlításban 1,8%-kal szemben 1,6%-kal esett vissza a GDP.