Megállapodást kötött a kormány és a Magyar Bankszövetség. A kabinet javasolja az Országgyűlésnek, hogy még az idén forintosítsák a fennálló devizaalapú fogyasztói, nem jelzáloghiteleket. 

A kormány megállapodott szerdán a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amiben javasolja, hogy a forintosítást az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon hajtsák végre. 

A mostani forintosítás 305 milliárd forintnyi, 229 ezer élő szerződést érint, de kiterjed már 260 milliárd forintnyi nem élő személyi és 255 milliárd forintnyi autóhitelre isForrás: MTI/Kovács Tamás

Az átváltáshoz kapcsolódó jóváírás 31 milliárd forintos összegét - a novemberben alkalmazott és a mai árfolyam közötti különbség okozta terhet - fele-fele részben állja a költségvetés, illetve a bankok. Az átváltás után a kamatokat a bankok nem emelhetik. Svájcifrank-alapú hitel esetén ez közel 31 forint tartozáskönnyebbséget jelent frankonként az adósoknak. 

A mostani megegyezés a minisztérium szerint tekintettel van az EBRD-megállapodásra is, amelyben a kormány vállalta, hogy egyoldalúan nem fog terhet róni a bankszektorra.

Decembertől küldik ki a leveleket

A megállapodás részei a fogyasztói devizahitelek, valamint a devizaalapú, nem jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek, ideértve a lízinget is. A forintosítás nem terjed ki a devizaértékpapír-fedezetű hitelekre, a deviza-hitelkártyákra és a deviza-folyószámlahitelekre.

Két éve még nem akart segíteniFotó: Polyák Attila - Origo

A bankok decembertől postázzák ügyfeleiknek a forintosításról szóló ajánlatukat. Az ügyfeleknek 30 napjuk van jelezni, ha nem kívánnak élni a lehetőséggel. Ha nem jelzik, automatikusan életbe lép a szerződésmódosítás.

Őket érinti

A gépjármű- és személyi hitelek állománya (mintegy 300 milliárd forint) lényegesen alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleké volt. A szerződések száma viszont meghaladja a 200 ezret.

Mintegy 30 ezer olyan deviza-gépjárműhiteles adós van, aki jelzáloghitellel is rendelkezik.

A svájci frank 2015. januári felértékelődése a megmaradt devizahitelesek terheit megemelte.

A 2013-as adatok szerint az autóhiteleseknek csak 65 százaléka fizet rendesen. Varga Mihály augusztus elején az InfoRádióban beszélt arról, hogy a hónap végén a kormány elé kerülhet az autóhiteles mentőcsomagról szóló előterjesztés. A miniszter 2013-ban még azt mondta, hogy a kormány nem tud segítséget ígérni ennek az adósi körnek, mert

autó nélkül még el tud lenni az ember."

Az előző elszámolás

A pénzügyi intézményeknek 2015. március-április folyamán kellett elszámolniuk a devizaalapú hitellel rendelkező adósokkal az árfolyamrés és a tisztességtelen kamatemelés miatti túlfizetések visszatérítéséről. A 2014 novemberében elfogadott törvény a lakáscélú és a szabad felhasználású jelzáloghitelekre terjedt ki. Közel félmillió adós hitelét váltották át a bankok 2015. február 1-jén.