Havi 210 ezerért kommenteltek Putyin mellett orosz trollok

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping szerződés aláírási ceremóniája Moszkvában (2015. május 8.)
Russian President Vladimir Putin (R) and China’s President Xi Jinping at a documents signing ceremony during their meeting at the Kremlin in Moscow, Russia, May 8, 2015.
Vágólapra másolva!
Lebukott egy, Putyin-párti bérkommentelőket alkalmazó cég, miután az egyik volt alkalmazott beperelte őket. A bértrollok havi 210 ezer forintos fizetésért dolgoztak.
Vágólapra másolva!

Ludmilla Szavcsuk szabadúszó újságíróként jelentkezett az Internet-tanulmányok Ügynökség nevű szentpétervári céghez. Később azt mondta, azért, mert fényt akart deríteni arra a világra, amelyben fizetett alkalmazottak dicsérik az orosz elnököt.

Végül azonban nem ezért perelte be a céget, hanem azért, mert

elmondása szerint nem fizették ki a bérét, és mert nem kötöttek vele és a többi dolgozóval tisztességes szerződést.

A bíróság helyt adott a panasznak, és a céget a Szavcsuk által igényelt jelképes, egyrubeles kártérítés megfizetésére kötelezte – közölte az Euronews.

210 ezer forintot kaptak egyhavi kommentelésért Forrás: AFP

Fiatal voltam, kellett a pénz

Az újságíró két hónapon át dolgozott a cégnek, neki és kollégáinak a feladata az volt, hogy Vlagyimir Putyint dicsőítő és nyugatellenes kommentekkel árasszák el az internetet. A bérkommentelők többek között

a Facebook-ot, a Twittert, a YouTube-ot, valamint az “orosz Facebook-ot”, a VK.com-ot

is használták, a legtöbben oroszul szóltak hozzá.

Mint kiderült, az alkalmazottak nagy része fiatal vagy diák volt, akiknek szükségük volt a pénzre. Hivatalos szerződést azonban nem kötöttek velük a havi 210 ezer forintnak megfelelő fizetést (ami Oroszországban igen magasnak számít) zsebbe, készpénzben kapták.

Nincs hivatalos kapcsolat

Szavcsuk március 10-én névtelenül adott interjút a cégről, majd másnap bement dolgozni, kollégái azonban rájöttek, hogy ő volt a szivárogtató. Főnökei fenyegetőzése miatt ki kellett menekülni az irodából, majd a történteket immár névvel is elmondta a sajtónak, végül elindította a később sikeresnek bizonyuló pert, amelyet közelről követett az orosz sajtó.

Az Internet-tanulmányok Ügynökség egyébként magáncég volt, hivatalosan semmilyen módon nem lehetett a Kremlinhez kötni. Csak feltételezhető, hogy a trollgyár mögött valamilyen módon orosz állami pénz, vagy kormánypárti politikusok magáncégei állhatnak. Június 5-én az orosz elnöki hivatal szóvivője, Dmitirij Peskov azt nyilatkozta:

Hivatalosan nincs köze az orosz kormányzatnak az oldalhoz Forrás: REUTERS/Sergei Karpukhin

Diplomáciai botrány

A közelmúltban egy magyar weboldalról is felmerült, hogy az orosz titkosszolgálatok befolyása alatt állhat. Tavaly a Kreml egy Hídfő.net nevű, eredetileg egy magyar neonáci szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal által szerkesztett oldalra hivatkozva közölt egy álhírt: azt, hogy a Magyar Honvédség T-72-es harckocsikat szállít a szakadárok ellen harcoló ukrán kormánynak. Az orosz külügyminisztérium erre alapozva kijelentette,

hogy Magyarország megsértette az uniós fegyverexport szabályait.

Az Index.hu értesülése szerint a Hídfő.net tartalmát Oroszországból szerkesztik – erre utal, hogy az oldal időközben orosz szerverre költözött. Szintén orosz szerveren üzemelnek más, magyar nyelvű szélsőjobboldali portálok, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz köthető Deres.tv és a Szent Korona Rádió.