Visszavették nyárra a vasárnapi boltzár után elküldött boltosokat

boltzár, vasárnapi nyitvatartás, zárva, bevásárlóközpont, Auchan, szupermarket
Eddig 20 ezer kiskereskedelmi és idegenforgalmi partnert vontak be.
Vágólapra másolva!
A nyári szezonra több mint kétezer embert vettek fel teljes munkaidőben a boltokba. A nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma azonban továbbra is ményen a vasárnapi boltbezárások előtti szinten áll.
Vágólapra másolva!

Kiemelt figyelemmel követjük a kiskereskedelmi foglalkoztatottság alakulását a vasárnapi boltzár bevezetése óta. A pihenőnap bevezetésére ugyanis elsősorban az ágazat dolgozóinak védelme miatt volt szükség a kormány szerint, de a szakszervezetek nagyarányú elbocsátásokra számítattak az intézkedés után.

Nem jók semmire a forgalmi adatok

A forgalmi adatokból nem is tudunk megfelelően a gazdasági hatásokra következtetni. A NAV-nál kezelt pénztárgép adatokról például kiderült, hogy az tartalmazza a vendéglátóhelyekre és a szálláshelyre bekötött gépek adatait is. ezzel pedig az a probléma, hogy ezeknek a helyeknek nem kell zárva lenniük vasárnap, sőt a forgalmuk növekedhetett is, mert a boltokban nem lehet vásárolni.

Megállt a létszámnövekedés

Tavaly egész szépen nőtt a kereskedelmi dolgozók száma. Különösen év végére ugrott meg a szám. Az emelkedés okai között szerepelhet a forgalomnövekedés, de az online kasszák miatti kifehéresedés is (a nagyobb forgalomhoz papíron is több alkalmazott kell).

A Kiskereskedelem (gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem nélkül) foglalkoztatottak számának változása. Sötétkékkel a teljes munkaidős munkavállalók, zölddel a részmunkaidőben foglalkoztatottak Forrás: KSH

Idén azonban megakadt ez a trend. Különösen a részmunkaidős foglalkoztatás területén volt nagyobb visszaesés. A legfrissebb júniusi adatok szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma nagyot ugrott. Júniusban 2 ezerrel többen dolgoztak így. A részmunkaidős foglalkoztatás viszont ekkor sem nőtt kiugró mértékben, ezzel nem is dolgozta le a február óta elkönyvelt nagyarányú létszámcsökkenést.

Forrás: Tumblr/Rosalind damba

Önnel mi történt a vasárnapi boltzár bevezetése óta?

A kereskedelemben dolgozik? Mi is tudjuk, hogy a statisztikák semmit nem mutatnak az ön helyzetéből. Írja meg nekünk, mennyit változott a helyzete március közepe óta. Változott-e a fizetése, visszasírja a hétvégi munkát. De azt se tartsa magában, ha azóta sokkal több ideje jut a családjára. A leveleket a [email protected] várjuk.