Rosszul törlesztjük a hiteleket

bankjegy, Svájci frank, deviza, hitel, pénz, illusztráció
Svájci frank bankjegyek.
Vágólapra másolva!
Pénzügyi szakértők eddig azt javasolták a csapdába került, azaz több hitelt egyszerre törlesztő adósoknak, hogy a legnehezebb feladattal kezdjék, azaz minél előbb tudják le a drágább hiteleket. Most azonban kiderült, hamarabb kimászhatunk az adósságspirálból, ha stratégiát váltunk.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi tanácsadók – köztük az amerikai tévéműsoraiban elhangzó, motiváló beszédeiről is ismert pénzügyi tanácsadó, Suze Orman is – eddig folyamatosan azt szajkózták az adóssággal küzdő amerikaiaknak, hogy próbálják meg minél magasabb kamaton törleszteni hiteleiket, egészen addig, amíg a tartozás el nem fogy.

Először a drágábbat?

Matematikailag az az optimális, ha először a drága kamatoktól szabadulunk meg

– magyarázza Peter Lazaroff, a Plancorp pénzügyi elemzője. Így gondolja Stephanie Genkin pénzügyi tervező is, aki azt mondja:

a legdrágább adósság leküzdése a fő cél, hiszen így lehet a legtöbbet spórolni.

Előbb a kisebbel

Egy frissen közzétett tanulmány - amelyet a Marketwatch is feldolgozott - rácáfol a fenti intelmekre, eredménye szerint ugyanis a stratégia nem működik.

Fotó: Hartl Nagy Tamás

A Journal of Marketing Research-ben megjelent kutatás résztvevőinek három különböző módon kellett feladatokat végrehajtaniuk: először a kisebbtől haladtak a nagyobb feladat felé, a második esetben egyenlő részekre osztva oldották meg a feladatot, a harmadik esetben pedig a nehezebb feladattal kezdtek és úgy haladtak a könnyebb felé.

Az eredmény az lett, hogy a könnyebbtől a nehezebb feladat felé haladva a résztvevők jobban teljesítettek, ugyanis

önbizalmat és lendületet adott nekik a feladatok megoldása

„A hitelek visszafizetésénél a kisebb dicsőségek újabb löketet adhatnak és segíthetnek a teljes tartozás visszafizetésében” – állapítja meg a tanulmány.

Végkövetkeztetésük tehát az, hogy ha előbb a kisebb tartozásokat tudjuk le, hamarabb kimászhatunk az adósságból.

Mint a fogyókúra

Több pénzügyi szakértő is osztja a fenti állítást, azt mondják, a gyakorlatban is látták, hogy a módszer működik.

Amikor először letudja az első hitelét, látni fogja a folyamatot.

Forrás: Origo

Az az adósság örökre távozik az életéből. Hamarosan letudja a következőt, majd a következőt és így tovább. Amikor látja, hogy a terv működik, ragaszkodni fog hozzá, és végül egyszer csak hitelmentes lesz.” – fejti ki Dave Ramsey pénzügyi szakértő.

Stephanie Genkin pénzügyi tervező szerint nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki először a magasabb kamatokat visszafizetve a nagyobb hitelt egyenlítse ki és ennek sok csapdája is van.

Olyan ez, mint egy szigorú fogyókúra. Amikor nem látjuk az eredményt, könnyebben feladjuk az egészet”.