Helyreigazítási pert indít a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Nemzet ellen. A lap újságírója arról írt, hogy a jegybank nem tesz eleget a banki visszaélések ellen.

A Magyar Nemzet hétfői számában jelent meg egy az MNB-t bíráló írás. A jegybank még aznap közleményt juttatott fel az MTI-hez, amelyben közölték, pert indítanak a Simicska Lajoshoz köthető napilap ellen.

A Lombard Lízing-ügyről írt

A Magyar Nemzet szerzője (a lapot az MTI-n megjelent közleménye "ellenzéki lapként" említi) azt írta, hogy az MNB közömbös a pénzügyi intézmények jogsértő gyakorlatával szemben, és korábbi ígéreteivel ellentében nem lép fel a fogyasztók érdekeinek védelmében. Példaként említette, hogy a szegedi Lombard Lízing Zrt. általános szerződési feltételeiről a Kúria július elején zárult közérdekű perének ítéletében érvénytelenítette a társaság minden adósára meghatározott kikötéseit.

Simicska Lajos a sárvári lovascentrumbanFotó: Bielik István - Origo

Mint írták, az eset után az MNB felszólította a pénzintézetet, hogy azonnal módosítsa szerződéses feltételeit, és jelezte, hogy a teljes pénzügyi szektor esetében hivatalos formában kezdeményezni fogja a Lombard Lízing Zrt.-vel azonos szerződési feltételek megszüntetését. A cikk szerint a jegybank meg sem kereste az autóhitelező társaságokat, hanem az érdekképviseletükhöz, a Magyar Lízingszövetséghez fordult.

A Magyar Lízingszövetség a lap megkeresésére közölte, hogy a jegybank mindössze annyit kért az autóhitelezőktől, hogy tanulmányozzák a Lombard-perben hozott ítéletet, és ha szükséges, módosítsák általános szerződési feltételeiket.

Bankokat is pereltek

"A Simicska-lap mai állításai mögött a cikket jegyző újságíró egyéni hitelfelvétele, tájékozatlansága és vélt sérelmei állnak, amelyeket a napilap megpróbál – hamisan – általános gyakorlatként beállítani" - reagált a jegybank.

6 milliárd forint bírságot szabott ki az MNBFotó: Bielik István - Origo

A közlemény szerint "a valóság ezzel szemben az,hogy a jegybank minden esetben határozottan és következetesen fellép a jogsértő pénzügyi vállalkozásokkal szemben, és a jogszabályi kereteket teljes körűen kimerítve képviseli a fogyasztók érdekeit. Az MNB 2013 október elseje óta, messze meghaladva a korábbi évek pénzbírságainak nagyságrendjét, összesen több mint 6 milliárd forint értékben szabott ki pénzbírságokat a jogsértő pénzintézetek ellen, a bírságbefizetési kötelezettségének eleget nem tevő vállalkozások ellen pedig pert indított."

Az MNB szerint a Magyar Nemzet korábban az elszámolással és a jegybank erre vonatkozó tájékoztatásával, a panaszügyintézéssel, valamint az MNB általános tevékenységével kapcsolatban is valótlanul tájékoztatta a nyilvánosságot, amiért a jegybank helyreigazítási pert kezdeményezett a napilap ellen.