Vonattal mehet a reptérre

2015.08.24. 09:42

Egyelőre az 1-es terminálig lehet vonattal eljutni, majd buszra kell átszállni Ferihegy 2 eléréséhez, ám most egyre valószínűbb, hogy megvalósul a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolata.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési beruházássá nyilvánította a kormány egy augusztusi határozatában a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolatának a megteremtését. Mivel a beruházás az uniós támogatásokból finanszírozott közlekedési nagyprojektek közé is bekerült korábban, egyre valószínűbb, hogy meg is valósul, igaz, sokadik nekifutásra – írja a Napi Gazdaság. 

Utasrekordot döntött a BA

Korábban szakértők is vitatták, hogy egyáltalán indokolt-e az évi 7-8 millió utast fogadó terminálhoz vasutat építeni, a Budapest Airport tavaly megdöntötte 9 milliós utasrekordját,   és minden valószínűség szerint meglesz a 10 milliomodik látogató is. 

A ferihegyi reptér elhelyezkedése kiváló, Európa fővárosainak többsége esetében nagyobb távolságról kell az utasoknak bejutniuk a városba, de a közlekedési összeköttetés sérülékeny: ha egy baleset is történik a ferihegyi gyorsforgalmin, máris lekésheti bárki a gépét. 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Vonat ugyan közlekedik, de át kell szállni az 1-es terminálról buszra, ami kiviszi az embereket a repülőtérre. A Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljáig járó vonat a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban készülhet el. 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK