Fiatal vállalkozók is kihasználják az Erasmust

nemzetközi találkozó beszélgetés tapasztalatcsere
Vágólapra másolva!
Több mint 50 fiatal magyar vállalkozó vett részt az az Erasmus fiatal vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogramban. A média- és az építőipar vállalkozói a leglelkesebbek, Anglia és Spanyolország is szerepel a legnépszerűbb célországok között.
Vágólapra másolva!

Már több mint 50 fiatal magyar vállalkozó vett részt a 150 regisztráltból az Erasmus fiatal vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogramban - közölte a program kapcsolattartó partnere, a Tenderauditor Kft. az MTI-vel. A program a három évnél nem régebben alapított vállalkozások vezetőinek ad lehetőséget a nemzetközi tapasztalatcserére.

Magyar vállalkozók szerezhetnek nemzetközi üzleti partnereket Forrás: Thinkstock

Főleg nyugati országokba mennének

A közlemény szerint az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb regisztráló a média, építészet, építőipar, oktatás, turizmus és a tanácsadás szektorokból történik. A legtöbben Angliába, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba vagy Franciaországba utaznának. Érdekesség, hogy míg az új vállalkozók esetében nagyjából egyenletes a jelentkezések megoszlása a nők és a férfi között, addig a tapasztalt vállalkozók esetében a férfi jelentkezők aránya 75 százalékos.

Szakmai oktatás és új piacok

A vállalkozók a programmal külföldi kis- vagy középvállalkozásnál kapnak szakmai oktatást, miközben új piacokhoz és külföldi üzleti partnerekhez férhetnek hozzá. Az Erasmus fiatal vállalkozóknak programot az Európai Bizottság indította el 2009-ben. Jelenleg a programot a bizottság a COSME (Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises) keretprogramból finanszírozza. A tartózkodást részben az Európai Unió finanszírozza, 36 országban kínálnak lehetőséget a pályázóknak.