A CBA-kban lehetnének eladók a menekültek

CBA vasárnapi nyitvatartás
CBA vasárnapi nyitvatartás
Vágólapra másolva!
A menekültek közül szinte senki nem akar itt maradni, pedig legalább egy cég, a CBA tárt karokkal, és persze munkával várná őket. A háborús területekről érkező menekültek egy év után szinte biztosan elkezdhetnének nálunk dolgozni. Eddig tart ugyanis a kérelmek elbírálása. Ez idő alatt viszont csak a befogadóállomásokon kaphatnak munkát.
Vágólapra másolva!

Ha nálunk akarnak dolgozni, akkor az illegálisan hozzánk érkező menekülteknek a befogadóállomásokon kell jelentkezniük. Itt bírálják el a menedékkérelmüket. Ez néhány hónapig szokott tartani, de ez a jelenlegi helyzetben elhúzódhat.

Maximum egy év után azonban el kell bírálni a kérelmet

– mondta Nagymáté Éva, a Magyarországon élő külföldiek beilleszkedését segítő alapítvány munkatársa.

Aki megkapja a menekültstátuszt, szabadon dolgozhat Magyarországon Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Akinek a menedékkérelmét visszautasítják, vagyis nem olyan országból érkezett, ahol üldöznék, vagy veszélyben lenne az élete, mennie kell. Menekült- vagy oltalmazotti státusszal azonban bárki vállalhat munkát Magyarországon, legalábbis ha talál olyan céget, amely hajlandó foglalkoztatni.

Ha nem sikerül valamiért elbírálni a kérelmet egy év alatt, akkor az illegálisan ideérkezőkre is azok a szabályok vonatkoznak, mint a harmadik országból érkezőkre. Ez azt jelenti, hogy csak akkor szerezhetnek munkát, ha a munkáltató bejelenti foglalkoztatási szándékát, és ha a munkaügyi központokban úgy ítélik meg, hogy nincs más, magyar munkanélküli, aki el tudná látni a munkát.

A sonkáspult mögött van hely

Végigkérdeztük a nagyobb magyar cégeket, hogyan tudnák segíteni a Magyarországra érkező menekülteket. Persze leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy hol alkalmaznák azokat, akik megkapják a menekültstátuszt.

A legnagyobb munkáltatók közül megkérdeztük a Tescót, a Magyar Postát, de a Kite, a Közgép és a Duna Aszfalt, az itthon is jelen lévő Bosch, Mercedes és Audi véleményére is kíváncsiak voltunk. Ahogyan a Nemzetgazdasági Minisztériuméra is, hogy az állami szektorban hol lenne hely.

A kereskedelemben van szabad hely a menekülteknek Fotó: Polyák Attila - Origo

Tőlük azonban másfél nap alatt sem kaptunk arra vonatkozó választ, hogy mennyire látnák szívesen a Magyarországra érkező menekülteket. A cikk megjelenéséig az NGM sem írt semmit. Amennyiben bármilyen válasz érkezik, frissítjük a cikket. Egyedül a CBA törte meg a csendet, olyannyira, hogy a kérdés elküldése után alig egy órával már jelezték: