Régi-új kézbe kerül a budapesti csatornavállalat

Fővárosi tulajdonú ingatlanok eladása, fővárosi vagyonkezelő, Budafoki út, FCSM, Fővárosi Csatornázási Művek kelenföldi telep
Vágólapra másolva!
A versenyhivatal engedélyezte két tulajdonos cég összeolvadását.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Veolia Voda S.A. (Veolia) közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Berlinwasser International GmbH (BWI) felett, tájékoztat közleményében a versenyhivatal. Az összefonódással a Veolia – a Csatorna Holding Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül – egyedüli, közvetett irányítási jogot szerzett a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. felett. (A cég töbségi tulajdonosa a fővárosi önkormányzat, a Veoliának eddig is volt részesedése a cégben.)

Nincsenek káros hatások

A GVH az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapította, hogy ugyan mind a Veolia-csoport (amelynek magyarországi tagjai a Szegedi Vízmű Zrt. és a Veolia Víz Tanácsadó Zrt.), mind a Veolia és a BWI által közösen irányított vállalkozások vízi-közműszolgáltatást nyújtanak, azonban e tevékenységüket különböző településeken végzik, és az egyes települések elkülönült földrajzi piacot alkotnak, így az összefonódás nem jár horizontális hatással. A GVH további káros, vertikális vagy portfólió-hatásokat sem azonosított.