Ne dőljön be a cégtörlési számoknak

Kiadó és bezárt használtruha boltok Serdült Vikinek 2015 augusztus 10-én

Good a Rákóczi úton Kiadó és bezárt használtruha boltok Serdült Vikinek 2015 augusztus 10-én

Good a Rákóczi úton
Kiadó és bezárt használtruha boltok Serdült Vikinek 2015 augusztus 10-én Good a Rákóczi úton
Vágólapra másolva!
Mindössze 2272 cég szűnt meg Magyarországon augusztusban, ez rég nem látott alacsony szám. Bár az év nyolcadik hónapjában a szabadságszezon miatt hagyományosan kevés céget töröl a cégbíróság, az érték alulmúlja az elmúlt három év azonos havi adatait is.
Vágólapra másolva!

Utoljára 2013 márciusában szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban. Az év első felében minden hónapban több mint négyezer vállalkozás jutott hasonló sorsra.

Augusztusban a szabadságolási szezon miatt hagyományosan kevés határozatot hoz a cégbíróság.

„Azt gondoljuk, hogy ősszel visszatérnek a havi négyezer körüli törlést hozó idők" – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kitart még a hullám

Az igazgató szerint van még tere a január óta tartó cégbírósági aktivitásnak, hiszen a tavaly megindult és jellemzően megszűnéshez vezető eljárások (végelszámolás, felszámolás, kényszertörlés) számából arra lehet következtetni, hogy szép számmal vannak még ügyek a bírák asztalán.

„Tavaly összesen 57 ezer megszüntetésre irányuló eljárás megindítását tette közzé a cégbíróság, és az idei év első felében sem csökkent az ügyszám,

tehát javuló átfutási idővel számolva is kitart a törlési hullám 2016 első feléig" – mondja az Opten igazgatója.

Kevesebb a felszámolás

Jó hír, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között gyorsan emelkedik a kényszertörlések száma, a felszámolási eljárásoké pedig csökken. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben bekövetkező törlések mind

nagyobb hányada alvó vagy teljesen magára hagyott vállalkozásokat érint majd, ami így kisebb nyomot hagy a gazdaság aktivitásában.

Tavaly az első félévben a megszűnések 53 százalékát felszámolás, 35 százalékát kényszertörlés előzte meg. Az idei első félévben az arányok megfordultak: 20, illetve 47 százalékra módosultak. Még nagyobb a változás, ha a frissen indított eljárásokat vesszük figyelembe: itt a felszámolások száma az idei első félévben a tavalyihoz képest 38 százalékkal 5492-re esett vissza, a kényszertörléseké viszont 80 százalékkal 26 117-re nőtt.

Még mindig fogynak a cégek

Az új cégek bejegyzését a szigorú határidők miatt korlátozottabban érintik a cégbírósági technikai hatások, de ezek száma is jó félezerrel alacsonyabb, mint az első félévi havi átlag. Augusztusban 1564 új társaságot jegyeztek be, ami még így is elmarad a töröltek számától, azaz

a nyár utolsó hónapjában tovább csökkent a működő vállalkozások száma az országban.