Vágólapra másolva!
Főszabály szerint bármely munkáltató, bármilyen okból, bármennyi munkavállalót kölcsönözhet, akár öt éves időtartamra. Dr. Kártyás Gábor munkajogász cikkében összefoglalja azt a néhány korlátot, amit viszont szigorúan be kell tartani.
Vágólapra másolva!

1. eset:

A törvény tiltja a munkaerő-kölcsönzést olyan kölcsönbeadó és kölcsönvevő között, akik tulajdonosi kapcsolatban állnak egymással. A tilalom célja annak elkerülése, hogy a magas munkavállalói létszámot foglalkoztató munkáltatók saját maguk alapítsanak egy csak a számukra, a piaci árak alatt szolgáltató munkaerő-kölcsönző céget, és azon keresztül biztosítsák munkaerő-igényüket. Ez összeegyeztethetetlen a kölcsönzés rendeltetésével.

2. eset:

Kölcsönzött munkavállalók nem lehet a sztrájktörés eszköze. A korábbi szabályaink alapján a sztrájkkal érintett munkahelyen egyáltalán nem volt lehetőség a munkaerő-kölcsönzés igénybevételére, olyan munkakörben sem, amelyben egyébként nem sztrájkoltak a munkavállalók. A hatályos szabályozás ezt a tilalmat ezért oly módon szűkíti le, hogy csak a sztrájkban részt vevő munkavállaló helyettesítésére tilos a kölcsönzés.

3. eset:

A munkaerő-kölcsönzés egyik alapvető jellemzője világszerte, hogy a munkavállaló csak egy bizonyos időtartamot dolgozhat ugyanannál a kölcsönvevőnél. A magyar jogalkotó rendkívül tágan, öt évben határozta meg az egy kölcsönvevőnél eltölthető maximális időtartamot. Az öt éves korlát szempontjából a meghosszabbított vagy az előző kikölcsönzés megszűnésétől számított hat hónapon belül történő ismételt kikölcsönzéseket egybe kell számítani. A törvény szerint az egybeszámítási szabályt akkor is alkalmazni kell, ha a kikölcsönzés más kölcsönbeadóval kötött megállapodás alapján valósul meg.

4. eset:

A közszférában a munkaerő-kölcsönzés erősen korlátozott. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alatt erre nem kerülhet sor, legfeljebb a közigazgatási munkavállalók vonatkozásában. A törvény e személyekre speciális szabályokat rögzít, ám azt kifejezetten nem követeli meg, hogy munkaviszonyuk közvetlenül a közigazgatási szervvel álljon fenn. Így foglalkoztatásuk elvileg egy kölcsönbeadó cég közbejöttével is történhet - emelt ki néhány esetet írásában Dr. Kártyás Gábor munkajogász.