Száz új IT-s munkahely nyílik meg

2015.09.15. 17:27

Új állásokat hirdet a felhő alapú számítástechnikával foglalkozó SAP Hungary, fiatalokat keresnek, akik a nemzetközi piacot szolgálnák ki.

Száz új alkalmazottat vesz fel a SAP Hungary felhő alapú számítástechnikával foglalkozó cég. A bővítésre 3 milliárd forintot fordítanak, főként nemzetközi piacra dolgozó egységek bővítésére. Ennek keretében hoznak létre egy felhő informatikai támogató központ, amely a tervek szerint több millió felhasználót tud kiszolgálni.

Az SAP Hungary-nél másfél éve indult el masszív létszámnövekedés. Míg 2013-ban 500 fő dolgozott a szoftvercégnél, jelenleg több mint 700 munkatársat foglalkoztatnak budapesti irodáikban.  Az SAP Hungary tavaly 19,5 milliárd forint árbevételt ért el, és közel 1400 hazai vállalat használja a cég szoftvereit. Arra számítanak, hogy a bevételt jövőre sikerül 21 milliárd forintra emelni.

Fiatalokat várnak

A cég főként fiatal munkavállalókat vár, ebből a célból együttműködik egyetemi karokkal, és olyan programokat is elindítottak, melyekben például több hónapos nemzetközi tanulmányúton, képzésen vehetnek részt a cégnél jelentkezők.

„Magyarország számára jelentős gazdasági lehetőséget ad a technológia fejlődése, melyben a fiatalok kulcsszerepet játszanak. Ha részt veszünk abban a digitális átalakulásban, amelyre külföldön sokan negyedik ipari forradalomként hivatkoznak, fenntarthatjuk, megnövelhetjük az ország versenyképességét a régióban”- mondta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.