Befogadná a menekülteket az Allianz közgazdásza

menekültek sid szerb horvát határ menekültek migráns
Vágólapra másolva!
Michael Heisét nem befolyásolják az IMF és a Világbank kamatemelés-ellenes ellenérvei, inkább szembeszáll velük. Az Allianz közgazdásza a menekülthullám német és európai gazdasági hatásait is inkább jónak tartja, mint negatívnak. 
Vágólapra másolva!

Míg a Világbank és az IMF óva intik az amerikai jegybankot, a Fedet a kamatemeléstől, addig az Allianz stratégiai tanácsadója egyenesen elkerülhetetlennek látja a mihamarabbi kamatemelést - derül ki az Alapblognak adott interjúból. A szakember szerint egyedül az emelés hozna megnyugvást a piacoknak.

Egyenesen felfelé

"Ha a Fed lép, akkor nem élezné tovább a befektetési eszközök árfolyam-volatilitását” - véli Heise. Egy óvatos és fokozatos emelést javasol a szakember, kezdetben 0,25 százalékkal emelné az alapkamatot, akár már a csütörtök esti döntésnél. Ezzel a lépéssel és egy hozzáfűzött érthető, de óvatos magyarázattal egyértelművé tenné a jegybank a piacnak:

"Beindultunk, és folytatni is fogjuk a kamatemeléseket.”

Csütörtök este derül fény, hogy meghúzza-e a ravaszt a Fed, avagy nem. Az Allianz szakértője sem mer fogadni a végkimenetelre. Ahogy mások is, ő is 50-50 százalék esélyt lát az egyik vagy másik forgatókönyvre.

Janet Yellen amerikai jegybankelnök, akinek a kezében a döntés Forrás: AFP/Alex Wong

Kínától félnek

Az IMF és a Világbank attól tartanak, hogy a kamatemelés nyomán komoly zűrzavar támadhat a feltörekvő piacokon, ahonnan óriási mértékben vontak ki tőkét az utóbbi időben. Elsősorban a kínai gazdaság belassulása ad okot az aggodalomra, amit Heise sem vitat. Az Alapblognak adott interjúban a szakember azonban emlékeztet,

a „Kína-problémakör” mindenképpen fennmarad.

Ugyanis az ország gazdaságának strukturális gondjai egészen más forrásból táplálkoznak. Emiatt az amerikai jegybank nem várhat a végtelenségig. Egyébként is olyan időpont egyszerűen nem létezik, amikor ne lehetne komoly ürügyeket vagy ellenérveket találni: miért veszélyes egy egyébként szükségszerű döntés meghozatala.

Az amerikaiak már jól állnak

Heise meggyőződése, hogy előnyös és megnyugtató a globális piaci helyzet alakulása szempontjából, ha a főbb szereplők – a kamatemelés révén – bizonyságot kapnak arról,

a legfontosabb nemzetgazdaság, az amerikai már kamatemelésre érett állapotba került.

A Fed felelős döntéshozói szerint a globális gazdasági környezet sem olyan súlyos már, hogy tartani kelljen nagyobb vihartól, pániktól, hogy a döntésük miatt fog felgyorsulna a tőkekimenekítés a feltörekvő piacokról.

A legfrissebb amerikai makroszámok eleve jelzik a javulást. 2015 második negyedévének adatai 3,7 százalékos éves GDP-emelkedést mutatnak. A munkanélküliségi számok pedig azt sugallják, hogy hamarosan akár 5 százalék alá fog bukni a munkát kereső amerikaiak aránya. lyen foglalkoztatási adatok mellett – normális világgazdasági körülmények között – el sem lehetne képzelni olyat, hogy a Fed ne érezze kötelességének a kamatemelést - mutat rá Heise.

A többi piac megnyugtatására

A szakember úgy látja, hogy nemcsak az amerikai, de az európai és főként az ázsiai, latin-amerikai piacoknak is megnyugtató lenne az emelés, pont amiatt, hogy újból esnek az olaj- és energiaárak. Ez – néhány kivételtől, például Indonéziától, Malajziától és latin-amerikai olaj- és nyersanyagtermelőktől eltekintve – minden más olaj- és energiaimporttól függő országnak nagyon jó hír. Előhírnöke a fogyasztás globális bővülésének – erre vonatkozóan már vannak bizonyítékaink is – és annak, hogy nemcsak Amerikában, de a világ többi részén is erősödhet a közeljövőben a munkaerőpiac.

Aggódnak a befektetők. Forrás: On Man Kevin Lee/Getty Images

Európa és a menekültkérdés

Az Alapblog szerzője a migránsok gazdaságélénkítő vagy épp leterhelő hatásairól faggatta a szakembert, aki szerint

a menekültkérdés kezelésére a jelek szerint nem készült fel a politika rendesen.

A német közgazdász úgy látja, hogy újabb és újabb menekülthullámok fognak érkezni, és az újonnan letelepedni szándékozók egy részét ki kell majd utasítani mind Németországból, mind Magyarországról, a másik részét viszont be kell fogadni.

A gazdaságra – és most főként a németről beszélek – mindez nem hiszem, hogy különösebb terhet fog róni."

Heise azonban figyelmeztet, hogy a folyamatot inkább a kisebb közösségek, városok, kistelepülések tűrik nehezebben, mert hirtelen zúdul rájuk ez a hatalmas külföldi tömeg, nincsenek erre berendezkedve.

Társadalmi problémát néhol igen, de nagy makrogazdasági feszültséget nem okoz a most beindult masszív migráció.

Annak ellenére sem látja tragikusnak a bevándorlóhullámot, hogy a befogadás, integrálás mostani első fázisa és főként az újonnan bejövők ellátása akár erőteljesen is megterhelheti a költségvetéseket. Ez a nagyobb kiadás azonban – erősen valószínűsíthetően – meg fog térülni a későbbiekben - teszi hozzá.

"Az újonnan letelepedni szándékozók egy részét ki kell majd utasítani mind Németországból, mind Magyarországról, a másik részét viszont be kell fogadni" Fotó: Polyák Attila - Origo

Németországnak szüksége van rájuk

Különösképpen Németországban látja elengedhetetlennek külföldiek befogadását, ahol már inkább folyamatos munkaerőhiánnyal kénytelenek szembenézni – némely ágazatokban egészen akut ez a probléma –, mintsem munkanélküliséggel. Heise emlékeztet, hogy egy sor más fejlett európai ország demográfiai drámája eleve szükségessé teszi az új bevándorlók nagy számának beépítését a gazdaságba.

Nélkülük egyszerűen nem biztosítható a tartós növekedés

- állítja Heise.

Dr. Michael Heise, az Allianz Csoport vezető közgazdásza Forrás: Wolf Heider-Sawall/Wolf Heider-Sawall/Dr. Michael Heise

Az érem másik oldala, hogy egyelőre nincs átfogó képünk a beérkezettekről, nem „térképeztük fel” mennyire és milyen területeken képzettek, mennyire iskolázottak, mihez értenek, mihez érthetnek. Ez a közeljövő feladata. De tapasztaljuk nap mint nap, hogy a gazdasági főszereplők szorgosan dolgoznak a Németországban újonnan letelepedni szándékozók gyorsított nyelvi és szakmai képzéséért, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az integrálásuk.

A hatalmas számú új munkavállaló mindig korlátozza a bérszint emelkedését, ha úgy tetszik, stabilizálja a béreket. Ez versenyképességet erősítő tényező. Ami pedig egy másik figyelemre és tanulmányozásra méltó tapasztalat Németországban (és másutt, például Amerikában is), hogy

az óriási számban hirtelen megjelenő új munkaerő – az ellenkező félelmek dacára – nemhogy nem okoz munkanélküliséget, hanem fordítva: erősíti, bővíti a munkaerőpiacot, annak felszívóképességét

- zárja az interjút Heise.