Pfungstadt egy 25 ezres, elöregedő német kisváros, ahol Halima Gutale szociálismunkás a városvezetéssel együttműködve egy sajátos "közmunkaprogramot" alakított ki az újonnan érkező migránsoknak. Azóta országszerte érdeklődnek a projekt iránt, és tökéletesen illeszkedik a német vezetés jövőbeli terveibe.

Anas Al-Asadi három hónapig utazott, és összesen hatezer eurót (1,8 millió forint) költött az útra Damaszkusztól a Frankfurt közelében található városkáig, ahol az egyik legalacsonyabb a születésszám. Többi menekülttársával együtt ő is a városi "közmunkaprogramban" vett részt, amíg a státuszra várt - számol be a Bloomberg. Munkájukért cserébe 1 euró órabért (amúgy Németországban bruttó 8,5 euró a hivatalos minimum órabér) kapnak, de szerinte még mindig jobb, mint a semmittevés.

Szomáliai kezdeményezés

A 90-es években Szomáliából érkezett Halima, aki saját bőrén tapasztalta meg, min megy keresztül egy bevándorló egy új országban. Nem tudta, hogyan kell regisztrálni a hatóságoknál, hiszen németül is alig beszélt. Nyelvtudás és kapcsolatok nélkül olyan teendőkkel is nehezen birkózott meg, mint számlák befizetése, munkakeresés vagy egy bérleti szerződés megkötése.

A szomáliai nő áprilisban kereste fel a helyi önkormányzatot, hogy tudnának-e munkát biztosítani migránsoknak. A város vezetése üdvözölte az ötletet:

A munka a legjobb mód a külföldiek integrálására, még ha a feladat maga csak kevés kihívást jelent."

Németországban nem alkalmazhatak magáncégek menekülteket, amíg a státuszuk nem tisztázott, az állami szervek és nonprofit szervezetek azonban igen.

A Frankfurttól 40 kilométerre délre található, 24 ezer lakosú településen 100 menekült él, köztük ötvenen már megkapták a menekültstátuszt. A városka további migránsokkal számol még az idén.  

Megérkeznek Münchenbe a menekültek.Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nem bírta a tétlenséget

Al-Asadi három hónapos utazás utazás után februárban érkezett Pfungstadtba. 

Otthon ültem, nem csináltam mást, mint ettem és aludtam. Elkezdtem kérdezgetni, hogy dolgozhatnék-e valamit, bármit"

- mondta a jogászként diplomázott Al-Asadi, aki elsők között vett részt a programban. A helyi könyvtárban kapott állást. Elmondása szerint hazudna, ha kihívásnak találta volna a munkát, de arra nagyon jó volt, hogy megtanulja a nyelvet, és megismerje a helyiek mindennapjait.

Megtanulta, hogy a pontosság Németországban nagyon fontos, a nyolc óra, az pontban nyolc óra. 

A fiatal szír férfi azóta megkapta a menekültstátuszt, és pincérként dolgozik egy helyi kávézóban.

 

Németországban nyújtották be az európai menekültkérelmek (185 ezer) több mint harmadát.Forrás: Eurostat, Bloomberg

Nagyban gondolkodnak

A kisvárosi kezdeményezésnek gyorsan híre ment Németországban. A programban jelenleg 15 alkalmazott dolgozik, és egyre több megkeresést kapnak, hiszen közel ötezer migráns érkezik naponta az országba, ami az év végére elérheti az egymilliót. Európa legerősebb gazdasága tisztában van vele, hogy eleinte költséges mulatság a menekültek integrálása, de megoldást jelentenének hosszú távon arra az égető problémára, hogy

Németországban legalacsonyabb a születési ráta a világon.

A kormány előrejelzései szerint a jelenleg 80 millió lakosú ország 68 millió főre csökkenhet 2060-ra. A német vezetést leginkább a munkaképes korúak megfogyatkozása aggasztja. Európa motorját 30 százalékos visszaesés fenyegeti e téren. A munkanélküliek aránya jelenleg 6,4 százalék, ami a legalacsonyabb szint az NSZK és az NDK egyesülése óta.

Az állam várhatóan 5,4 milliárd eurót (közel 1600 milliárd forint) költ a szakképzett menekültek elhelyezésére az elkövetkező másfél évben, azt remélve, hogy a későbbiekben az jótékonyan hat majd a gazdaságra, illetve növeli a társadalombiztosítási rendszerbe befizetők számát.  

A német vezetést leginkább a munkaképes korúak megfogyatkozása aggasztja.Forrás: Német statisztikai hivatal, Bloomberg

Bevált recept

Németország bevált recept alapján dolgozik:

A második világháború után ugyancsak túl kevés munkása volt az országnak,

így az 1950-60-as években Törökországból, Görögországból és a hajdani Jugoszláviából hívott be úgynevezett "Gastarbeiter"-ket (vendégmunkásokat), hogy fenn tudják tartani a gazdasági növekedést. Jelenleg 551 ezer nyitott pozíció várja a külföldieket, de ez a szám várhatóan tovább nő. 

551 ezer betöltetlen állás van Németországban.Forrás: Német munkaügyi hivatal, Bloomberg