Már háromezer autós van bajban az Astra csődje miatt egy alkuszcég szerint

Átlagosan 15 százalékkal drágult a kgfb idén
Vágólapra másolva!
A szervizek arra várnak, hogy valaki fizessen.
Vágólapra másolva!

Jelenleg csaknem háromezer olyan autó vár javításra, amelynek káráért az Astra Biztosító ügyfele a felelős, és addig nem javítják meg, amíg nincs garancia arra, hogy valaki kifizeti a költségeket - nyilatkozta a Népszavában Németh Péter, CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Egyre többen félnek

A kommunikációs igazgatója hozzátette: a szervizek arra várnak, hogy ha más nem, akkor maga a tulajdonos fizessen, például ha van cascója, akkor megteheti ezt azon keresztül is. Az ügyfelek visszajelzésére alapozva állítja, egyre többen félnek, hogy astrás autóval ütköznek. Miközben telik az idő, egyre több a csalódott ügyfél s a kárrendezésre váró ügy - mondta.

Ilyen még nem volt

A szakember az Astra Biztosítóval kapcsolatban felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a helyzet az ott kötött lakás- és felelősségbiztosítással kapcsolatban is. Bárki, bárkinek, bárhol okoz kárt, az Astra már senki helyett és semmiért sem fizet. Ebben a helyzetben a szakma is tehetetlen, mert ilyen még nem volt Magyarországon - ismerte el az igazgató a Népszava keddi számában. Az egyetlen jó megoldás szerinte minél előbb elhagyni az Astra Biztosítót.