Viszik a cégek az MNB olcsó hitelét

pénz, forint, pénztárca, Önnek is pár ezresébe kerülhet Matolcsy tévedése cikhet
Vágólapra másolva!
Januártól megváltoznak a Növekedési Hitelprogram feltételei, ezért a még rendelkezésre álló keretet rugalmasabban lehet kiosztani. 2016-tól megkezdődhet az NHP kivezetése és a kkv hitelezés visszahelyezése piaci alapokra.
Vágólapra másolva!

A Növekedési Hitelprogram (NHP) iránti megnőtt kereslet, az üzleti szférából érkező visszajelzések és a bankok erőteljes kérése miatt a Monetáris Tanács úgy döntött, lehetővé teszi, hogy a hitelintézetek az NHP+-ban allokált teljes, összesen 500 milliárd forintos hitelkeretüket az NHP keretében történő hitelezésre is felhasználhassák - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent közleményben.

Az év végéhez közeledve többletkereslet alakult ki a kis- és középvállalkozásoknál az NPH iránt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Rugalmasabb feltételek

A hitelintézetek visszajelzése szerint az év végéhez közeledve jelentős többletkereslet alakult ki a kis- és középvállalkozásoknál az NPH iránt. Ez szezonális okokkal, a gazdaság erősödő teljesítményével és az NHP fokozatos kivezetésével magyarázható.

Az NHP keretösszegének közeli kimerülése után a hitelintézetek további hitelkeresletet már nem tudnának kielégíteni, míg az NHP+ konstrukcióban rendelkezésükre álló 500 milliárd forintos keretösszegnél kevesebbet lesznek képesek kihasználni. A Monetáris Tanács mostani döntésével a keretösszeg rugalmasabb igénybevételét tette lehetővé.

Az év végéig lehet szerződni

A Monetáris Tanács döntése értelmében a szerződéskötésre nyitva álló időszakban, vagyis az év végéig a hitelintézetek NHP+-ban allokált hitelkeretük még fel nem használt részét az NHP keretében, annak feltételei szerinti hitelek nyújtására is fordíthatják. Ugyanakkor

az MNB 2015. október végén újraoszthatja az egyes hitelintézetek által felhasználni nem kívánt átallokált kereteket az aktívabb szereplők közt,

ezzel támogatva a program minél nagyobb kihasználtságát.

NHP és NHP+

A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja keretében a vállalkozások legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett juthatnak forráshoz. Az alacsony kamat miatt azonban a bankok csak a lekevésbé kockázatos vállalkozásoknak folyósították ezt a hitelt. Annak érdekében, hogy a nagyobb visszafizetési rizikót jelentő kis- és középvállalatok (kkv) is hozzájussanak a kedvezményes hitelhez a jegybank márciusban új konstukciót (NHP+) vezetett be. Az NHP+ keretében folyósított kölcsönöknél a bankok esetleges hitelezési veszteségét 50 százalékban átvállalja az MNB. Ez azonban nem általános garancia: csak az így kihelyezett hitelportfólió 2,5%-ának erejéig, legfeljebb 5 évre szól a kockázatvállalás.

Az MNB továbbra is szem előtt tartja, hogy a hitelezésből jelenleg kiszoruló kisebb vállalatok kockázatmegosztás útján mégis hitelhez jussanak. A hitelintézetek jelenleg választhatnak, hogy a közepes kockázatú kkv-kat a gyakorlatban már régóta gördülékenyen működő NHP konstrukcióban kívánják finanszírozni intézményi garancia igénybevételével, vagy az NHP+ keretében elérhető jegybanki kockázatátvállalás útján.

Az NHP és az NHP+ jelenlegi feltételei mellett 2015 végéig van lehetőség a kkv-knak hitelszerződést kötni, majd megkezdődhet az NHP kivezetése és a kkv hitelezés piaci alapokra való visszatérítése.