Komoly nehézségek várnak Magyarországra

2015.09.28. 12:39

A GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint lassul a magyar gazdaság növekedése, idén 2,7, jövőre 2 százalékkal bővül a GDP. Lassabban fog nőni az ipar, a beruházások pedig csökkenni fognak. Már a versenyszférában is több lett a munkahely, a munkanélküliség további csökkenésére számítanak. A bérek tovább fognak nőni. A forint tovább gyengül, 2016-ban 320 forint körüli átlagos euróárfolyam várható.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint lassuló pályára került a magyar gazdaság, és erősödnek a kockázatok. A tavalyi 3,6 százalék után az idén 2,7, jövőre csak 2 százalékkal bővül a GDP, mindenekelőtt a EU-források átmeneti visszaesése, a belföldi felhasználás visszafogottabbá válása és a kiviteli lehetőségek romlása miatt. A beruházások az idén stagnálnak, jövőre 5 százalékkal mérséklődnek, a fogyasztás idén 2,5, jövőre 1,5 százalékkal bővül.

Átmeneti tényezők

A 2014. évi gyors növekedés, amely még az első negyedévben is tartott, alapvetően átmeneti tényezőknek (tetőző EU-támogatások, a választási évvel összefüggő fogyasztásélénkítés, kiváló termés, korábbi autóipari beruházások) volt köszönhető, mondta el az előrejelzést ismertetve Vértes András, a GKI elnöke. Az egyedi hatások többsége azonban 2015-2016-ra megszűnik, az uniós források visszaesnek, így a beruházások is, az export és a fogyasztás is lassulni fog - mondta.

Átmeneti tényezők miatt pörgött a magyar gazdaságFotó: Polyak Attila - Origo

Globális kockázatok

A GKI elnöke a globális kockázatok közül kiemelte a kínai gazdaság lassulását és a Fed (az amerikai jegybank) következő fél évben bekövetkező kamatemelését, amelyek szerintük komoly nehézségeket okozhatnak Magyarországnak, ahogy a menekültválság és a Volkswagen-botrány is. A menekültválság a következő hónapokban lényegesen befolyásolni fogja az üzleti várakozásokat, emellett egyre inkább jelentkeznek az elmúlt másfél évtized hibás gazdaságpolitikájának következményei is - tette hozzá.

Nem volt reform

A magyar gazdaság eleinte a túlzott eladósodásból majd uniós forrásokból próbált fejlődni, a külső források felhasználása azonban nem kapcsolódott sikeres reformokhoz, ami rontja a perspektívát - fejtette ki.

A bérek nőni fognak

A GKI prognózisa szerint a bérek az idén a tavalyihoz hasonlóan 3 százalékkal növekedhetnek nulla infláció mellett, a fogyasztás gyorsabban nő, mint a reáljövedelmek, ami több egyszeri hatásnak köszönhető, köztük a banki elszámolásból származó többletjövedelmeknek, illetve a hitelterhek ebből fakadó mérséklődésének. Jövőre már nem érvényesül ez a hatás, a reáljövedelem és a fogyasztás is lassuló ütemben, 1, illetve 1,5 százalékkal nő.

Kevesebb lesz a beruházás

A beruházások tavalyi 11,7 százalékos bővülése után az idén stagnálás valószínű a GKI szerint. Ennek fő oka az EU-forrásokból megvalósított beruházások és az autóipari fejlesztések kifulladása. Az EU-források 2016-ban már vissza is esnek, emiatt a beruházások 5 százalékos csökkenése valószínű. A növekedési hitelprogram (nhp) a GKI szerint jót tesz a gazdaságnak, a fejlődésre képes kkv-k viszonylag olcsón juthatnak forráshoz, a vállalkozások túlnyomó része azonban nem akar hitelt felvenni, a hitelállomány nem emelkedett.

Az ipar lassabban nő

A termelőágazatok közül az ipari növekedés 2015 második felében kissé lassul, éves összevetésben 7 százalék körüli ütem várható. A fékeződés jelentős új kapacitások híján 2016-ban is folytatódik, az ipari növekedés 5-6 százalék között lehet.

Tényleg több lett a munkahely

A foglalkoztatással kapcsolatban Vértes András kiemelte, hogy idén már tényleges növekedés volt az üzleti szférában is. Ebben az évben foglalkoztatás 2, jövőre azonban már csak 1 százalékos bővülését várja a GKI. A statisztikai munkanélküliségi ráta a tavalyi 7,7-ől idén várhatóan 7,2 százalék körülire, majd 2016-ban 7 százalék körülire csökken.

Magasabb hiányt várnak

A 2015-re előirányzott 2,4 és a 2016-ra tervezett 2 százalékos GDP-arányos államháztartási deficittel szemben a kutatóintézet 2,6, illetve 2,3 százalékot prognosztizál.

Gyengül a forint

Az alapkamat a GKI szerint idén 1,35 százalékon marad, majd 2016 végén 1,8 százalék körül lehet. A monetáris tanács valószínűleg a lehetséges legkésőbbi időpontban fog csak a kamatemelésről dönteni, ezért a forint tovább gyengül, 2015-ben 310, 2016-ban 320 forint körüli éves átlagos euró-árfolyam várható. A befektetésre ajánlott kategóriába való átsorolás akár mindegyik hitelminősítőnél 2016-ra csúszhat. Vértes András szerint jövőre a felminősítés is segíteni fogja, hogy az MNB minél tovább alacsonyan tartsa az alapkamatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK