Már 660 millió euró folyt be letelepedési kötvényekből

2015.09.29. 12:49

Bevezetése óta nem fogyott olyan jól a letelepedési államkötvény, mint az idei év első felében: augusztusig 169 millió euró névértékű kötvényt vettek azok, akik gyorsan szeretnének majdnem teljes értékű magyar állampolgárokká válni. A 2013-as bevezetés óta 660 millió eurónyi kötvényt sikerült eladni, ami mintegy 200 milliárd forint. 

Az idén augusztusig 169 millió euró értékben jegyeztek nem uniós országok állampolgárai magyar letelepedési kötvényt – derült ki a nemzetgazdasági tárca közléséből. A kötvénnyel az állam friss tőkéhez, a vásárló pedig – ugyanilyen gyorsan – majdnem teljes értékű magyar állampolgársághoz jut.

Jól fogy a papír

Idén augusztusig akár a hatszázat is elérhette azon leendő magyar állampolgároknak a száma, akik az Orbán-kormány által 2013-ban bevezetett letelepedési kötvény révén akarnak gyorsan majdnem uniós polgárrá válni. 

Tállai András válaszából kiderült: idén már 169 millió eurónyi kötvényt adott el az államFotó: MTI/Máthé Zoltán

Mindez a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának közléséből derül ki, amit Tállai András az MSZP-s Mesterházy Attila szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolt. Tállai emlékeztetett: az Államadósság Kezelő Központ 2013-ban és 2014-ben a 250 ezer euró névértékű letelepedési kötvényből 2213 darabot értékesített, amelyből összesen 491 millió euró folyt be a költségvetésbe. 

Idén egyébként 250 ezerről felemelték a minimálisan vásárolható kötvény értékét 300 ezer euróra. Mivel 50 ezres névértékű kötvényeket bocsátanak csak ki, ha mindenki csak a minimálisan előírt összeget jegyezte le, akkor az idén értékesített 3780 darab 50 ezres kötvény 630 vásárlót jelent. 

Kötvény, előnyökkel

Mint arról az Origo is beszámolt, az előírt összegű letelepedési államkötvény megvásárlása ugyan állampolgárságot nem kínál azonnal, csak nyolc év után, viszont az ehhez szükséges letelepedési engedély a megszokott három évvel szemben szinte azonnal megszerezhető. 

Csak átmenetileg gyarapítja a kincstárat a kötvényért kapott pénz: öt év múlva vissza kell fizetniFotó: Tuba Zoltán - Origo

A letelepedési engedély birtokában a kötvényvásárló már jogosult állami juttatásokra és adókedvezményekre, sőt az önkormányzati választáson indulhat jelöltként. 

A legfontosabb előny mégis az, hogy a 300 ezer eurós befektetéssel a kötvényvásárló szabadon mozoghat a schengeni övezet országaiban – ezért cserébe öt évig kell a papírban tartania a pénzét, amit annak lejárta után visszakap. Az első kötvényekért 2018-ban kezd majd fizetni az állam. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK