Ezért szeretik annyira a befektetők a Facebookot

2015.09.29. 13:16

Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái és a jelentős árfolyam-ingadozások a Facebook részvényeit sem kímélték, viszont sokak szerint ezt csak jót tett azon befektetőknek, akik értékalapon és hosszabb távon gondolkodnak, illetve ennek megfelelően vadásznak a jó célpontokra.

Az elmúlt két tőzsdei kereskedési nap során 6 százalékot estek a közösségi médiaóriás részvényei a tengerentúli börzén, de az augusztusi tőzsdei pánik, illetve a 'fekete hétfő' ellenére (amikor 3 nap alatt az egész éves emelkedést adta vissza az árfolyam) is év eleje óta 15 százalékkal vannak magasabban a Facebook-részvények. Összehasonlításképpen az S&P 500 tőzsdeindex 9 százalékos veszteségben van az év eleji nyitóárfolyamhoz képest. 

A Facebook-részvény árfolyammozgása 2014 júliusa ótaForrás: Investing.com, Investor.hu

Talán nem is véletlen a Facebook ilyen jó teljesítménye, amiről szinte minden negyedévben tanúbizonyságot tesz. És minél jobban nézzük a vállalat jövőbeli kilátásait és elért eredményeit, annál inkább lehetne azt gondolni, hogy Mark Zuckerberg cége jórészt függetleníteni tudja magát a világgazdaságban zajló eseményektől.

A MarketWatch összeszedett néhány olyan fontos szempontot, ami alapján az FB-részvények jó befektetésnek tűnnek.

A cég mérete

Már a méreténél fogva sem kerülhető meg a vállalat a mai digitális világban. A második negyedévben a 968 millió ember használta naponta átlagosan legalább egyszer az alkalmazást,

sőt augusztus végén volt olyan nap, amikor egyetlen nap alatt több mint 1 milliárdnyian jelentkeztek be a felületre.

A havonta aktív felhasználók száma 1,5 milliárd, így egy gyors fejszámolás után megkapjuk, hogy a világon minden ötödik ember havonta legalább egyszer használja a Facebookot. 

Kiemelkedő növekedés

Nem csak a felhasználók száma impresszív, hanem az is, hogy az elmúlt negyedévben még mindig 17 százalékkal növekedett a napi FB-felhasználók száma (éves szinten). Érdemes mellé tenni az egyik kisebbik versenytárs, a Twitter számait is: abszolút értékben 139 millió fővel tudott növekedni a felhasználószám, ami a teljes Twittert használó közönség 40 százaléka.  

A Facebook-portfólió méreteForrás: AFP/Josh Edelson

Jövedelmező hirdetési üzletág

Természetesen önmagában nem a felhasználók száma a lényeg, hanem hogy rajtuk keresztül mekkora nyereségre tud szert tenni a vállalat. Itt jönnek képbe a hirdetések, hisz a hirdetni szándékozóknak nagyon sokat megér az, hogy a Facebook sokat tud felhasználóiról (életkor, érdeklődési kör, stb.). Ez pedig tényszerűen megjelenik a bevételi számokon is, tudniillik

az egy felhasználóra jutó hirdetési bevételek folyamatosan emelkednek:

az előző negyedév során éves alapon 49 százalékkal ugrott meg ez a szám az észak-amerikai felhasználók körében, a korábbi 5,79 dollárról egészen 8,63 dollárra emelkedve.

Egyre jobb gyorsjelentések

A folyamatosan jól teljesítő hirdetési üzletágnak köszönhetően 2013 óta folyamatosan meghaladja az elemzői várakozásokat a Facebook eredménye. Az idei évre 38 százalékos bevétel növekedéssel és 17 százalékos profit bővüléssel kalkulál a piac. De még lenyűgözőbb az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a közösségi média vállalat óriási pénzeket invesztál a jövőbe, a kutatás-fejlesztésbe, illetve a kiváló munkaerő magához csábításába. Az előző negyedévben 82 százalékkal 2,8 milliárd dollárra (560 milliárd forint) ugrott éves alapon az ilyen jellegű 'kiadás'. De még így is felül tudta múlni a Facebook az elemzői várakozásokat.

Dinamikus mobil jelenlét

A digitális kor éveiben sok, az internetes hirdetési piacon működő cég szenved attól, hogy a hirdetések egyre nagyobb százaléka terelődik a mobileszközökre. Ilyen cipőben jár a Yahoo is, aki csak olcsóbban tud ilyen felületeket értékesíteni, emiatt a profitja is folyamatosan csökken. A Facebook ebben is sikeres tudott lenni, hisz

hirdetési bevételeinek 76 százaléka már a mobilos hirdetésekből származik.

Ebben szerepe van annak is, hogy közel 1,3 milliárd mobiltulajdonos használja a Facebookot. És nem hiába lépett ebbe az irányba a Zuckerberg vezette vállalat, hisz az eMarketer becslései szerint idén a mobil hirdetések már a digitális hirdetési piac több mint felét teszik majd ki.  

Instagram

Ott van még egy egyre népszerűbb képmegosztó alkalmazás, az Instagram is, melyet 2012-ben 1 milliárd dollárért vásárolt meg a Facebook. Tavaly év végén már 300 millió felhasználója volt az alkalmazásnak, és itt is jelentős potenciál van a hirdetési bevételekben. 

Erős pénzügyi háttér

A Facebook közel 14 milliárd dollárnyi (közel 4 ezer milliárd forint) készpénzállománnyal rendelkezik, ráadásul úgy, hogy csak 150 millió dolláros hitelállomány van. Idén a működési cash-flow 6-7 milliárd dollár között lehet. Emellett bőven tud terjeszkedni és cégeket felvásárolni a Facebook, akár a 2014-es évhez hasonlóan, amikor a WhatsApp-ot kebelezte részvénycserés ügylet keretében. Így nem kellett hozzányúlni a családi ezüsthöz sem. A Facebook jelenlegi piaci értéke 251 milliárd dollár, ami az éves magyar GDP közel kétszeresének megfelelő összeg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK