Nemcsak a szabadságokat, a munkaidő betartását is ellenőrzik

túlóra
MODEL RELEASED. Woman lying asleep on a computer keyboard.
Vágólapra másolva!
Október 1-től két hónapon keresztül zajlik a szabadságokkal kapcsolatos szabályok országos célellenőrzése. Előfordulhat, hogy a vizsgálat sok munkáltató esetében elmarasztaló eredménnyel zárul. Lássuk, mely szempontok érvényesülését érdemes a munkáltatónak saját hatáskörben minél előbb ellenőrizni.
Vágólapra másolva!

A november végéig előzetes bejelentés nélkül lefolytatott célvizsgálatok az alap és pótszabadságok megállapítására, a fél napot el nem érő töredéknapok megállapítására, a szabadság kiadására, az esedékesség évéről történő szabadság áthozatok okának jogszerűségére, illetve a kilépő munkavállalók szabadságának megváltására fognak fókuszálni.

A vizsgálat sok munkáltató esetében elmarasztaló eredménnyel zárulhat Forrás: AFP /SPL

A munkaidő betartását is vizsgálják

A szabadságok ellenőrzésével párhuzamosan várhatóan a munkaidővel, pihenőidővel kapcsolatos nyilvántartások ellenőrzésére is sor kerülhet.

vagyis a munka törvénykönyve minden erre vonatkozó előírásának betartását jogosultak vizsgálni. E körbe tartoznak azok a szabadságolási szabályok is, amelyek az októberi-novemberi vizsgálatok fókuszában állnak” – magyarázza Máriás Attila, a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat HR üzletágának vezető munkaügyi tanácsadó partnere.

Hogyan igazoljuk a szabadságot és a munkaidő betartását?

Az egyik leggyakrabban visszatérő kérdése a munkáltatóknak, hogy a szabadságengedély-tömbök használata vajon kötelező-e? Nem kötelező, de nagyon célszerű, ugyanis több munkajogi szabály betartását ezzel tudja igazolni a munkáltató. Természetesen erre a célra szabadságolási ütemterv, illetve e-mailek vagy egyéb elektronikus megoldások is megfelelnek, ám ezeket a munkáltató ritkán rendszerezi oly módon, hogy az egy ellenőrzés során a munkaügyi felügyelő részére azonnal átadható legyen.

Ki kapott tizennégy nap szabadságot?

Az új Munka törvénykönyvének azon rendelkezésének betartása is figyelmet érdemel, hogy eltérő megállapodás hiányában

a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.

Itt a vizsgálat többek között kiterjedhet arra, hogy a munkáltató tudja-e igazolni, hogy minden egyes munkavállaló esetében betartották-e a szabályt. Ha pedig van olyan munkavállaló, aki nem kapott szabadságot tizennégy egybefüggő napra, minden ilyen esetre rendelkezésre kell állnia a munkavállalóval kötött megállapodásoknak.