Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter magyarországi munkahelyeket teremtő, kapacitásbővítő megállapodásokat kötött amerikai cégekkel pénteken Chicagóban.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy nyolc olyan, alapvetően autóipari, vegyipari, mezőgazdasági, gépipari amerikai vállalat vezetőivel tárgyalt, amelyek Magyarországon üzleti tevékenységet folytatnak.

„Olyan megállapodásokat kötöttünk a magyarországi tevékenységeik bővítése tárgyában, amelyek nyomán még az idei esztendő folyamán az ezret elérő nagyságrendben tudunk új munkahelyet teremtő amerikai beruházásokat bejelenteni Magyarországon” - fogalmazott Szijjártó Péter.

Orbán Viktor után Szijjártó Péter (második sor balra) is beszédet mond majd New Yorkban Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Újabb rezsicsökkentés

Szavai szerint az amerikai partnerek mind megelégedettségüknek adtak hangot a magyarországi termelési és befektetési környezettel kapcsolatban.

A miniszter tájékoztatta őket, hogy Magyarországon jövőre tovább csökken majd a személyi jövedelemadó, és a kormány elkötelezett az ipari rezsi csökkentése mellett, mert „az Egyesült Államokhoz képest Európában a legnagyobb hátrányunk a túl magas energiaárakban keresendő”.

Szijjártó Péter találkozott Rahm Emanuel chicagói polgármesterrel, szombaton pedig New Yorkban fog felszólalni az ENSZ-közgyűlés általános vitáján.