Újra Kínától rettegnek az amerikai tőzsdén

tőzsde pánik Kína
Vágólapra másolva!
Csütörtök este újra megkezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon, a szokásoknak megfelelően az Alcoa alumíniumipari óriás negyedéves eredményével dördül el a startpisztoly. Ugyanakkor számos tengerentúli vállalatnak van jelentős kínai kitettsége, melynek köszönhetően könnyen lehet, hogy 2009 óta a legrosszabb gyorsjelentési szezonnak nézünk elébe az S&P 500 indextagok körében. 
Vágólapra másolva!

A nyár során közel 40 százalékot esett a kínai Shanghai Composite index, amivel szemben egy ideig még ellenállóak voltak a világ tőzsdéi, de az augusztusi jüan-leértékelés és az utána generálódó pánik jelentős eladási hullámot indított be az amerikai tőzsdéken is. A kínai kormány tűzoltási akcióit követően a pánik szeptemberben valamivel alábbhagyott, majd a stabilizálódó árfolyamok okozta 'megnyugvás' közepette az elmúlt kereskedési napokon felfelé vették az irányt a mértékadó börzék. De még így is óriási találgatások vannak, hogy vajon mennyire érinti a kínai lassulás a nagy amerikai multikat. Néhány árulkodó jel már van - írja a MarketWatch.

Kajálják a sportszereket a kínaiak

Szeptember végén a Nike még kitett magáért, hisz az augusztussal záródó pénzügyi negyedévben a sportszergyártó Kínában 30 százalékos bővülést tapasztalt, ráadásul a mostani negyedévben leszállítandó kínai megrendelések állománya is 27 százalékos állomány növekedést mutat. Ha ebből akarnánk kiindulni, akkor akár még optimisták is lehetnénk, de érdemes egy apró, de annál fontosabb momentumot kiemelni: a Nike eredménye még az augusztusi zárást tükrözi vissza.

Nem ezt ígérte

Kicsit leforrázta a hangulatot a KFC, Taco Bell, illetve a Pizza Hut gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands és Nu Skin MLM-cég kínai érdekeltségeinek teljesítményéről szóló, minap közzétett helyzetértékelés. A harmadik negyedéves gyorsjelentésük elmaradt a várakozásoktól, ráadásul a kínai forgalom 9,6 százalék helyett csupán 2 százalékkal nőtt. Ez pedig azért is fontos, mivel a Yum! Brands teljes bevételének 52 százaléka érkezik Kínából. A bejelentés után közel 20 százalékot esett a részvény árfolyama (pillanatok alatt az év eleji nyitószintre zuhant), amiben szerepet játszik az is, hogy a vállalat vezére, Greg Creed augusztusban még „jelentős pozitív fordulatot” ígért az eredményekben. Így jól látható, hogy Kínában továbbra is nagy erőfeszítéseket kell majd tenni a növekedés érdekében.

A Yum! Brands részvényeinek árfolyammozgása év eleje óta Forrás: Investing.com, Investor.hu

Az amerikai Nu Skin MLM-cég kínai érdekeltségeinek teljesítményéről szóló rossz eredmény is mély nyomott hagyott a befektetőkben. A vállalat részvényeinek árfolyama 24 százalékot esett, miután a cég lefelé korrigálta az augusztusi és szeptemberi kínai eladási adatokat. Pedig nekik is kiemelten fontos az ázsiai piac, a cég bevételeinek 26 százaléka származik Kínából.

A Nu Skin részvényeinek árfolyammozgása év eleje óta Forrás: Investing.com, Investor.hu

Mennyire lesz ez általános?

A kérdés most viszont az, hogy az alulteljesítés a két cég sajátos problémája, vagy a teljes kínai piacot érintő újabb vihar előszele, ami újfent begyűrűzhet az amerikai vállalatok életébe, ezen keresztül pedig az árfolyamokba. Az Egyesült Államok részvénypiaci árfolyam-alakulását tükröző S&P500 Index a ma este induló az amerikai gyorsjelentési szezon vesztese lehet, ha a Kína körüli újabb félelmek beigazolódnak. Szerda óta az elemzők átlagosan 5,4 százalékos EPS (egy részvényre jutó nyereség) csökkenéssel számolnak a mostani jelentési időszakra, ami

2009 óta a legrosszabb negyedéves eredményt jelentené.

Az alábbi ábrán jól látszik, hogy már tavaly ősz óta folyamatosan esik az S&P 500 indexbe tartozó vállalatok EPS-növekedési üteme, ami fontos értékmérője a tőzsdei árazásoknak is. Ehhez képest az index még elég jól tartotta magát, az éles korrekció csak idén augusztusban jött meg.

Túlélnének-e egy újabb negatív hullámot a részvények? Forrás: FactSet, MarketWatch

Megkeverhetik a kártyákat

Néhány nagyobb cég, mint az Intel és a Johnson & Johnson’s csak a jövő hét közepén teszi közzé gyorsjelentését, ráadásul ők is nagyobb kínai kitettséggel rendelkeznek (Intel esetében 19,4 százalék), de igazi fokmérő megint a Nike lehet, amely jövő hét szerdán befektetői napot tart, és adhat valami iránymutatást az elmúlt időszak kínai értékesítési adatairól.