Válságban a fiatalok foglalkoztatottsága

szegénység Afrika poverty
People walk by shacks in the impoverished township of Diepsloot on the outskirts of Centurion on April 24, 2014. South Africans will mark 20 years of democracy since the first post-Apartheid election on April 27, 1994. AFP PHOTO / MUJAHID SAFODIEN
Vágólapra másolva!
A 2012 és 2014 közötti kis javulás ellenére a fiatalok munkanélküliségi rátája továbbra is jelentősen meghaladja a válság előtti szintet. Most a fiatalok globális munkanélkülisége 13 százalékon stagnál, a válság előtt 11,7 százalék volt.
Vágólapra másolva!

A munkanélküli fiatalok száma 2014-ben 73,3 millióra csökkent. Ez 3,3 millióval kevesebb, mint a válság 2009-es csúcspontját jellemző 76,6 millió. 2012-höz képest a fiatalok körében a munkanélküliség 1,4 százalékkal csökkent a fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban. Fél százalékos csökkenés volt Közép- és Délkelet Európában a nem uniós tagországokban, valamint Latin-Amerikában, a Karib-térségben és Fekete-Afrikában.

Nem általános trend a javulás. Forrás: AFP/Pedro Armestre

A többi régió – Kelet-Ázsia, Délkelet-Ázsia a csendes-óceáni térség, a Közel-kelet és Észak-Afrika – 2012 és 2014 között a fiatalok munkanélküliségi rátája növekedését tapasztalta, illetve Dél-Ázsiában nem mértek változás – írja a jelentésében az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete.

Dolgozik, de szegénységben él

Bíztatóak a pozitív változások a fiatalok foglalkoztatási trendjeiben a 2013-as jelentéshez képest – mondja Sara Elder, a jelentés vezető szerzője. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a javulás nem általános.

A globális fiatal munkaerő közel 43 százaléka még mindig vagy munkanélküli, vagy van munkája, de szegénységben él.

A jelentésben szerepel, hogy az alacsony jövedelmű országokban továbbra is fiatalok milliói hagyják ott az iskolát, hogy munkát vállaljanak.

Sok fiatal hagyja el az iskolát, mert a családnak anyagi segítség kell Forrás: Pixabay

A szegényebb országokban a fiatalok 31 százaléka nem rendelkezik semmiféle képzettséggel, szemben a közepes jövedelmű államok alsó, illetve felső sávjába tartozó országokkal, ahol ez az arány 6, illetve 2 százalék.

Férfiak vs. nők

A jelentés szerint a nemek között továbbra is óriási szakadék van. A fiatal nők részvételi aránya a munkaerőpiacon a legtöbb régióban jóval alacsonyabb a fiatal férfiakénál. A munkanélküliség is változatlanul nagyobb mértékben fenyegeti a nőket, mint a férfiakat.

Még mindig sokan hónapokig nem találnak munkát. Az Európai Unióban háromból több mint egy munkanélküli fiatal keres több mint egy éve állást.

Szegény munkavállalónak az számít, aki kevesebb, mint napi 2 dollárból vagyis 548 forintból él, ők 169 millióan vannak.

Számuk elmúlt 20 évben csökkent, de még ma is háromból egy fiatal dolgozót érint. Ez a szám 286 millióra emelkedik, ha beleszámítjuk azokat, akik éppen, hogy a szegénységi küszöb fölött keresnek, vagyis napi 4 dollárnál alacsonyabb a jövedelmük.

Az oktatás jó befektetés

Az iskolából a munkahelyre átigazoló átmeneti időszak átlagosan 19 hónapig tart. Az egyetemet végzett fiataloknak harmadannyi időre van szükségük ahhoz, hogy stabil munkahelyet találjanak, mint a csak általános iskolát végzetteknek. A legtöbb esetben az átmeneti időszak hosszabb ideig tart a nők esetében, mint a férfiaknál.

Jóval gyorsabban helyezkednek el a magasabban képzettek. Forrás: MTI/Manek Attila

A jelentés kiemeli, ahhoz, hogy a fiataloknak megteremtsük a lehető legjobb lehetőségeket a tisztességes munkához, a legmagasabb minőségű oktatásba és képzésekbe kell befektetnünk.