Béremelést kapnak a tanárok Romániában

ÉPÜLET FOTÓ FOTÓTÉMA lovas szobor MŰALKOTÁS templom városkép Kolozsvár, 2011. július 19.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság munkatársai négynyelvű felirattal takarják le a vitatott történelmi idézetet tartalmazó táblát Mátyás király szoborcsoportja előtt Kol
Kolozsvár, 2011. július 19. A Bolyai Kezdeményező Bizottság munkatársai négynyelvű felirattal takarják le a vitatott történelmi idézetet tartalmazó táblát Mátyás király szoborcsoportja előtt Kolozsváron. Az általuk kihelyezett szöveg a III. (Nagy) István moldvai fejedelemmel való török elleni összefogást említi, az egymás ellen vívott moldvabányai csata helyett. MTI Fotó: Biró István
Vágólapra másolva!
Decembertől 15 százalékkal nő a román közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére - jelentette be hétfőn Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.
Vágólapra másolva!

Az intézkedés nyomán 304 ezer közalkalmazott fog többet keresni. Ebben benne vannak az állami közoktatásban dolgozó pedagógusok és egyetemi tanárok, valamint az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete is.

Az emelt bért először januárban kapják meg az érintettek. Az oktatásban dolgozók fizetése az idén már emelkedett 10 százalékkal, így a pedagógusok is összesen mintegy 25 százalékos béremelést kapnak, akárcsak az állami egészségügyi rendszerben dolgozók, akiknek a jövedelme októbertől nőtt 25 százalékkal.