A kaszinókhoz hasonló alapokra helyeznék a fűbizniszt

marihuána dollár USD
Marijuana and Dollar notes
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban 2012 óta öt államban és az indián közösségeknek számára legalizálták a marihuána használatot - rekreációs célra. Az erre épült iparág azóta is azzal küszködik, hogy a bankok egyáltalán elfogadják a pénzüket. Most saját bankok létrehozásán gondolkodnak, de a kaszinók működési elve is mintául szolgálhat.
Vágólapra másolva!

Hiába vált legálissá a füvezés Alaszka, Colorado, Oregon, Washington államokban és az amerikai fővárosban is, az Egyesült Államokban működő több mint 7600 bank közül mindössze 220-nál lehet a marihuána értékesítésből befolyó bevételeket elhelyezni - írja a Bloomberg. A pénzintézetek a hatóságok szigorától és ellenőrzéseitől tartanak.

Tétova bankok

A pénzintézetek kétszer is meggondolják, hogy befogadják-e a fűből nyert bevételt.

Az értékesítés legalizálása ellenére, a pénzintézetek törvényt sértenek, ha kiderül, hogy számlatulajdonos marihuána kereskedő.

Az indián közösségek 2014-ben kapták meg a zöld utat az amerikai kormánytól a fű értékesítésére. A probléma azonban abból adódik, hogy egy indián hiába árusíthat marihuánát, a legtöbb amerikai bank nem fogadhatja el az abból származó pénzt. Egyre többen próbálnak megoldást találni a farmuci helyzetre.

A JP Morgannél hiába próbálkoznak. Forrás: REUTERS/Mike Segar

Alapítsunk sajátot

Shaun Gindi, egy kaliforniai indián vállalkozó szerint az lenne a megoldás, ha az amerikai indián közösségek saját bankot alapítanának. Meglátása szerint az indián törzsek által vezetett kaszinók is egyfajta bankként működnek, hisz betétet fogadnak el az ott játszó emberektől, melyet aztán szigorú hatósági felügyelet mellett kezelnek.

Gindi a saját marihuána boltja miatt nyolc bankintézettel járt pórul, míg tekintélyes jövedelmét számlára tudta helyezni a sporttáskájából.

A legális marihuána kereskedelem éves szinten közel 3 milliárd dollár bevételhez (819 milliárd forint) juttatja az iparág részvevőit.

70 millió dollár, vagyis 19 milliárd forintnyi adóbevétele volt az amerikai Colorado államnak a június 30-án zárult pénzügyi évben marihuánaeladásokból.

Hivatalos keretek között is jelentős adóbevételre tehetnek szert az államok Forrás: Getty Images/iStockphoto/Liorpt

A szigor szorításában

Azokban az államokban, ahol engedélyezett az üzlet, a pénzintézetek rendkívül óvatosak a marihuána kereskedőkkel. Az egyik online marihuána áruház vezetője szerint túl van bürokratizálva a rendszer, ami sürgős beavatkozást igényelne. Míg egy fűbizniszben utazó vállalkozó számlanyitási kérelmének az elbírálási ideje 20 óra, addig egy átlagos céges ügyfélé egy.

- kifogásolja Aeron Sullivan a vállalkozás ügyvivője. „Sem a bankoknak, sem a marihuána kereskedőknek nem jó a jelenlegi helyzet„ – fűzte hozzá.

Colorado, Denver, ahol már zöld utat kapott a fű. Forrás: AFP/Theo Stroomer

Szemesnek áll a világ

Egy pénzszállító vállalkozás megtalálta az üzleti rést. Az MPS International páncélozott autós „futárszolgálatot” ajánl a marihuána kereskedőknek. A felfegyverzett sofőrök kérés szerint elszállítják az indián vállalkozók bevételeit abba a néhány állambeli bankba, ahol elfogadhatják a „füves” pénzt.