A technológia elszaladhat a kormányok mellett

Az egyik legkomolyabb kihívás, amellyel a nyugati kormányoknak ma szembe kell nézniük, hogy miként segítik elő és csatornázzák be a technológiai innovációkat – mondja Mohamed El-Erian. A világ ugyanis gyorsan változik, de a régi nagy intézményrendszerek egyre inkább lemaradnak.

A kormányok nem járhatnak sikerrel ezen a területen, ha az eszközök és eljárások mellett nem alakítják át a gondolkodásukat is az új technológiai követelmények szerint – hangsúlyozza a Project Syndicate-en megjelent írásában az Allianz vezető közgazdasági tanácsadója és a Pimco alapkezelő egykori igazgatója. Mindehhez azonban sokkal nyitottabbaknak kell lenniük a „kreatív rombolás” irányába.

El-Erian kiemeli, hogy napjainkban a technológiai innovációk mindent körülvesznek a magánszemélyektől a vállalatokig, és a különböző platformok egyre növekvő száma lehetővé teszi, hogy könnyen és gyorsan kapcsolódjunk különböző tevékenységekhez. Ráadásul a korábban erős bástyákkal körülvett pénzügyi és egészségügyi területek is egyre inkább megnyílnak.

Haladás és lemaradás

A kormányzatoknak pedig ebben a helyzetben fel kellene ismerniük az innovációk gyors növekedését, és a külső előnyöket igyekezniük kellene belsőkké tenni. Ez azonban igen nehéz, mivel

a fejlett gazdaságok vezetéseinek még mindig nem sikerült teljesen talpra állni a legutóbbi válság után,

amely aláásta a hitelességüket és a működésüket.

Ráadásul a rendszerellenes és nem konvencionális politikai szerveződések az Atlanti-óceán mindkét partján tovább nehezítik a szükséges gazdaságpolitikai változások életbe léptetését. Ilyenek lennének az infrastrukturális reformok az Egyesült Államokban és Európa befejezetlen uniós egysége, de az olyan történelmi kihívásokkal is több mint nehéz szembenézni, mint a menekültválság – írja az elemzés.

Mohamed El-Erian szerint sokszor a politikai érdekek hátráltatják az adott ország fejlődését Forrás: REUTERS/© Fred Prouser / Reuters

Lassú óriások

További probléma, hogy a nyugati államok berendezkedései alapvetően a nagy rendszerszintű változások megakadályozására vannak beállítva. Ez jól működik, amikor a gazdaság klasszikus ciklusokban működik, de komoly problémákat okoz napjainkban, amikor alapvető strukturális változások mennek végbe, és

az államok működésmódja az egyik legfőbb akadály a hatékony tettek előtt.

Továbbá egyáltalán nem mellékes, hogy a legbefolyásosabb pénzügyi támogatók és lobbicsoportok szintén blokkolni tudják a politikai előrelépéseket. Ahelyett ugyanis, hogy ezek a szereplők a hosszú távú jólétet preferálnák rendszerszinten, csupán mikro szintű érdekeket néznek, és sokszor még azokat a kisebb feltörekvő játékosokat is gátolják, akik fejlődése elengedhetetlen lenne az átalakulás során.

Mindez együtt pedig hozzájárul ahhoz, hogy a kormányok, a vállalatok és a magánszemélyek között csak igen kevesen mernek alapvetően változtatni a gondolkodásukon, és kilépni a komfortzónából. A probléma azonban az, hogy ha csak akkor teszik meg az első lépéseket, amikor már elkerülhetetlen lesz az elmozdulás, akkor lemaradnak számos olyan hatalmas előnyről, melyet a technológia kínál.

Csak partnerségi viszonyokon és többoldalú együttműkösésen keresztül lehet előre haladni Forrás: 123rf.com

Csak együtt lehetséges

A kormányok részéről pedig a megfelelő lépések megtétele nem lehetséges elszeparáltan. A jelenlegi környezet ugyanis éppen a mobilitásra és az összekapcsolódásra épül, vagyis

a pusztán nemzetállami reakciók helyett többoldalú együttműködésre és koordinációra van szükség

– mondja El-Erian.

Ezzel szemben a többoldalú kapcsolatok jelenlegi átalakulását a meglévő struktúrák legitimációjával kapcsolatos kétségek hajtják, részben szembemenve a nyugati intézmények klasszikus dominanciájával. Erre utal például a Kína által javasolt Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank, amely közvetlen riválisa lenne egyes területeken a Világbankban és az Ázsiai Fejlesztési Banknak.

Egy új irány

Ilyen helyzetben – jegyzi meg a szerző – nem lehetséges a gyors és átfogó átalakítás. Kiemeli továbbá, hogy az esetleges kockázatok és nem várt következmények miatt ez nem is kívánatos. Ezzel szemben a nyugati kormányoknak olyan fokozatos lépéseket kellene, melyek végül egy kritikus tömeggé állnak össze.

Ezen lépések magukban foglalhatják a köz- és a magánszféra jól megszervezett partnerségét, különösen, amikor az infrastruktúra modernizációjáról van szó, illetve külső „diszruptív” tanácsadók bevonását a kormányzati döntéshozatalokba, elsősorban a gondolkodásmódjuk miatt. Emellett segíthetnének az egyes szervek közti koordinációt erősítő mechanizmusok, valamint a széleskörű, határokon átnyúló magánszektorbeli kapcsolatok, melyek erősítenék a többoldalú koordinációt.

El-Erian végül azzal zárja elemzését, hogy a jelenleg zajló változások során a nagy, központosított hatalmakkal együtt a gazdaságok működése is megváltozik, és

egyre inkább felértékelődnek az egyéni szereplők.

Amennyiben pedig a kormányok nem tudnak megújulni, és képtelenek kiaknázni az új lehetőségeket az állampolgáraik érdekében, úgy ők – és az állampolgáraik is – lemaradnak majd az átalakító erők mögött.