Az olajon keres a legtöbbet az Iszlám Állam

2015.10.15. 15:13

Évente félmilliárd dollár jövedelemre tesz szert az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet az ellenőrzése alatt álló területeken kitermelt nyersolaj eladásából.

A Financial Times helyi forrásokat és nyugati hírszerzési szakértőket idéző riportja szerint az Iszlám Állam napi 34-40 ezer hordó közötti mennyiségben termel nyersolajat az általa elfoglalt térségekben, és ebből naponta 1,5 millió dollárnál is több bevétele származhat.

A londoni gazdasági napilapnak nyilatkozó nyugati hírszerzési források szerint a terrorszervezetnek az állásai ellen egy év alatt végrehajtott több mint tízezer légitámadás sem okozott olyan mértékű anyagi kárt, amely érdemben akadályozná tevékenységét.

Az Iszlám Állam óriási összegeket kaszál az olajonForrás: AFP/Scott Olson

A Financial Times által Irakban és Szíriában elvégzett feltáró vizsgálat szerint az Iszlám Állam több bevételre tesz szert olajeladásokból, mint bármely más forrásból, például a területén beszedett adókból vagy lopott műkincsek értékesítéséből.

Mint egy olajipari vállalat

A szervezet ellen harcoló, amerikai vezetésű koalíció illetékesei a brit lapnak elmondták, hogy az Iszlám Állam „hozzáigazította” tevékenységét a légitámadások teremtette körülményekhez, és következmények nélkül működteti milliókat jövedelmező olajkereskedelmi hálózatát, gyakorlatilag ugyanúgy, mint egy olajipari vállalat.

A Financial Times idéz egy amerikai illetékest, aki szerint, Washington becslései alapján az Iszlám Állam egyetlen hónap alatt 40 millió dollárt kasszírozott olajeladásokból, annak ellenére, hogy a koalíció harci gépei rendszeresen támadják az ellenőrzése alatt álló finomítókat és vezetékeket.

Helyi források szerint az olajat a szervezet most már több száz hevenyészett, kisebb finomítóban dolgozza fel. Egy európai illetékes szerint ez lehetővé teszi, hogy az Iszlám Állam „mindent kijavítson, amit eltalálunk”. A riport szerint a dzsihadista szervezet mérnököket és olajipari szakmunkásokat toboroz kitermelési és finomítási tevékenységéhez.

Nem bántják a konvojokat

Az olajat teherautó-konvojok szállítják, amelyeket látni ugyan a levegőből, de gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az egyéb teherforgalomtól, és a sofőrök sem feltétlenül az Iszlám Állam emberei. Egy magas rangú nyugati diplomata azt mondta a Financial Timesnak, hogy a konvojokat elsősorban ezért nem lehet támadni. „Ha megölsz egy sofőrt, máris teremtettél egy dzsihadista családot” – fogalmazott a diplomata. Hozzátette: a konvojok elleni légitámadások a lakosság radikalizálódásának kockázatával járnának.

Olajszállító kamionok feltorlódnak a kurdok által ellenőrzött, erbili olajmező környékén.Forrás: Onur Coban/Anadolu Agency/Getty Images

A Financial Times megszólaltatott olyan szíriai ellenzéki parancsnokokat is, akiknek csoportjai az Iszlám Államtól szerzik be az üzemanyagot, jóllehet a hadszíntéren a dzsihadista szervezet ellen harcolnak. Az egyik parancsnok elmondta, hogy nincs más választásuk, mivel senki mástól nem tudnak üzemanyagot venni.

A londoni lap szerint a nyugati koalíció most egyebek mellett azt fontolgatja, hogy olcsó olajat kínál az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai ellenzéki csoportoknak, alternatív beszerzési forrást teremtve számukra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK