Így változtatnak stratégiájukon a vállakozók

2015.10.20. 13:36

Leginkább a már elért piaci pozícióikra építve növekednek a Kis- és középvállalkozások  - derült ki a CIB Bank és a GfK piackutató közös, reprezentatív kutatásából. Exportbevételre elég kevesen számítanak,

A CIB Stafétabot elnevezésű kutatása szerint a megkérdezett kis- és középvállalati vezetők közül tízből nyolcan ma már aktívabbak lennének a finanszírozás, a beruházások, illetve a technológiai fejlesztés terén tevékenységük indításánál. Az adatokat kedden egy sajtótájékoztató keretében mutatták be.

A kutatásból az is kiderült: a vezetők a terveikben 2015 második felében és 2016 elején elsősorban a belső piacokra fókuszálnak majd, az itt történő beruházások és a stratégiák finomhangolása kerül előtérbe. A kutatást a CIB Bank megbízásából a GfK készítette el 2015 nyarán, 600 olyan kkv vezető részvételével, akiknek társaságai évi 100 millió forint és 15 milliárd forint közötti árbevételt értek el.

Kevesen bíznak az exportban

Bacher János, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: a kis és közepes vállalkozások vezetői szerint, 58 százalékuk úgy gondolja, hogy vállalkozása öt év múlva a mainál eredményesebb lesz. Többségük inkább a belső piacban bízik, nagyobb exportárbevételre csak 31 százalékuk számít, míg a belföldi értékesítés növekedésében közel 60 százalék bízik, 20 százalékuk szerint viszont a mostani szinten maradnak a bevételek - sorolta a GfK igazgatója.

Bacher János elmondta: a hazai vállalkozások többsége számára a rugalmasság valamint a stratégia tudatos, aktív menedzselése, finomhangolása a túlélés és a bővülés záloga. Ennek jegyében a vállalkozások 44 százaléka legalább évente módosít a stratégiáján (14 százalék negyedévente végzi el ezt).

Átlag 6-7 milliós hitel

Szabados Richárd, a CIB kkv és lízing üzletágak vezetője az MTI kérdésére elmondta: országos szinten mintegy 55 000 kkv sorolható a 100 millió és 15 milliárd forint éves árbevételt elérő cégek közé, ezek közül hozzávetőleg 4300 kkv vezet számlát a CIB Banknál, mintegy 20 százalékuk exporttevékenységgel is foglalkozik.

Kiemelte: az általuk átlagosan felvett hitel a hazai piacra termelők esetében, beruházási hitelnél 15 millió forint, míg ugyanilyen cégek átlagban 6-7 millió forintos forgóeszköz kölcsönt vettek fel. Az exportáló cégeknél ezeket az összegeket átlagosan másfélszeres szorzóval kell érteni - fűzte hozzá Szabados Richárd.

Szabó István Attila, a bank vezérigazgató-helyettese ehhez hozzátette: jövőre ugyan a jegybank növekedési hitelprogramja kifut, de a CIB ezzel párhuzamosan még aktívabban szeretne részt venni a kkv-k finanszírozásában.