Vágólapra másolva!
A múlt héten benyújtott adócsomag ugyan számos új szabályt tartalmaz, a vállalkozásoknak nem szabad elfelejteniük, hogy a jövő évi adótörvény-változások nagy részét már nyáron elfogadták – emlékeztet a Mazars legfrissebb összefoglalója.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: érdemes áttanulmányozni a korábbi módosításokat is, hiszen például a növekedési adóhitel, már az év végi adókalkuláció készítése során is alkalmazható.

Szja- és tb-változások

Minden magánszemélyt érint, hogy a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékkal csökkent, így 16 helyett 15 százalékos lett az adókulcs. Emellett 2016-tól, négy éven kersztül

a kétgyermekesek családi kedvezménye is fokozatosan növekszik majd, 10 ezerről 20 ezer forintra gyermekenként.

Akik visszalépnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe azoknak folyamatosan biztosítanak szja-kedvezményeket, például a kifizetett összeg adómentes jövedelem lesz, illetve ha azt a tag önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba utalja, annak 20 százalékáig (de maximum 300 ezer forintig) adó-visszatérítésről rendelkezhet.

Csökkent a személyi jövedelemadó Forrás: MTI/Marjai János

Az egészségügyi szolgáltatási járulék viszont növekedik, havi 6 930 forintról 7 050 forintra emelkedik.

A társasági adó változásai

Bevezetik a növekedési adóhitelt. Ennek az a lényege, hogy a tárgyévi adózás előtti eredménynek a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót nem a tárgyévben, hanem az azt követő két adóév során kell csak megfizetni. Ezt akkor lehet igénybe venni, ha a társaság az adóévben és az azt megelőző 3 évben már működött és nem alakult át. Az adóhitel először a 2015-ös adóévre vonatkozóan alkalmazható. A növekedési adóhitel

végleges adókedvezmény lehet,

ha a nyilatkozatot követő két adóévben a cég beruházás és növeli alkalmazottai létszámát.

Szintén kedvező változás, hogy 2016-tól már a tárgyévben visszatérített bírság, illetve egyéb jogkövetkezmények visszatérítése miatt keletkezett bevétel is csökkenti az adóalapot.

Változások az általános forgalmi adóban

Az általános forgalmi adót (áfa) érintően az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának változása a legjelentősebb. Ez már az idén júniustól életbe lépett a könyvvitellel, könyvvizsgálattal és adótanácsadással foglalkozó társaságoknál, hogy kiderüljenek a szabályozás buktatói, mielőtt jövő év elejétől minden vállalkozásra kiterjesztik. Az új szabályozás lényege, hogy

az időszaki elszámolású ügyleteknél a teljesítési időpont az elszámolással vagy a fizetéssel érintett időszak utolsó napja.

„A főszabályt azonban az esetek elenyésző részében kell majd alkalmazni. Előrefizetés esetén ugyanis, ha a számlakibocsátás is megelőzi az időszak végét, a teljesítési időpont a számla kibocsátásának napja; utólagos fizetés esetén pedig a fizetés esedékessége, de legkésőbb az időszak végét követő harmincadik, vagy a múlt héten benyújtott adócsomagban foglalt javaslat szerint a hatvanadik nap lesz a teljesítési időpont" – foglalta össze Csizmadia Heléna, a Mazars adóigazgatója. Hozzátette: ez

nemcsak számla kibocsátójaként, de számla befogadói oldalon is érintheti a vállalkozásokat,

és időszaki elszámolású számlát szinte minden vállalkozó kap. Arról sem érdemes mindemellett megfeledkezni, hogy 2016-tól a számlázó programoknak az adatexportot lehetővé tévő funkcióval is rendelkezniük kell, amely lehetőséget ad a dátum illetve sorszám szerinti adatkinyerésre.

További áfatörvény-módosítás, hogy 5 százalékos kulcs alá kerül a friss, hűtött vagy fagyasztott házi sertéshús értékesítése is.

Egyéb változások

A közműadót érintő változás, hogy átmeneti mentesség vonatkozik az új nyomvonalon létesített közművekre és a már meglévő szélessávú internetet biztosító vezetékekre vonatkozó fejlesztésekre is. Ezen közművezetékekre csak az üzembe helyezést követő 6. évtől kell majd adót fizetni.

Az állam részére adott ingyenes juttatások kapcsán 2016-tól elszámolt ráfordítás összege nem adóalap növelő tétel a Robin Hood-adó számításakor.

Transzferár

A 2015-től megváltozott transzferár-dokumentációra vonatkozó kötelezettségeket a 2016-ban készülő dokumentációknál már figyelembe kell venni. Így például a szokásos piaci ártartomány meghatározásakor az adatbázisszűréseknél bizonyos esetekben kötelező lesz az interkvartilis használata. Változott továbbá a kapcsolt vállalkozási definíció is, így bővebb lehet a dokumentálandó ügyletek köre, mint eddig, mert az ügyvezetés egyezőségére tekintettel is kapcsolttá válhatnak a vállalkozások.

A helyi adók tekintetében is változások következnek be jövőre, miszerint az önkormányzatok mentességet vagy kedvezményt biztosíthatnak a 20 millió forintnál kisebb adóalappal rendelkező védőnők és orvosok számára.

Banadó

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodással összhangban a bankadó mértéke az adóalap 50 milliárd forint feletti része után 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban pedig 0,21 százalékra csökken azzal, hogy a 2016-2018 közötti időszakra fizetendő különadó összege nem haladhatja meg a 2015. adóévre fizetett különadó összegét. Lényeges változás még, hogy a hitelintézetek különadójának alapja 2016-ban már a 2014. évi mérlegfőösszeg lesz.