A KDNP megvédi az időseket az agystimulátortól

Család, Eltűnhetnek a termékbemutatók hiénái
Vágólapra másolva!
Az idős emberek védelmét célozza elsősorban a csaló termékbemutatók visszaszorítására irányuló kereszténydemokrata törvényjavaslat, amit ma kezdett tárgyalni az Országgyűlés - mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.
Vágólapra másolva!

Magyarországon iparág épült ki arra, hogy az időseket becsapva, megtévesztve, magányosságukat kihasználva olyan termékeket adjanak el nekik "csillagászati áron", amelyekre valójában nincs szükségük. Sokszor hirdetnek ingyenességet is, de ez sem felel meg a valóságnak, hiszen végül több tízezer vagy százezer forintot húznak ki a zsebükből.

Trükkök és átverések

Rétvári Bence példaként említette a "lézeres agystimulátort", ami nem más, mint egy egyszerű, pár száz forintos kulcstartó, de úgy próbálják eladni, mint ami kedvezően befolyásolja a gondolkodást. A KDNP javaslatában ezért tiltanák meg a megtévesztő ingyenesség reklámozását.

Thinkstock

Kitért arra is, hogy

sokszor orvosi vizsgálatnak, egészségügyi szűrésnek álcázzák ezeket a bemutatókat,

s számtalanszor megfelelő végzettséggel nem bírók tartják; az is előfordult, hogy egy hegesztő végzettséggel rendelkező emberre adtak fehér köpenyt. Rendszeresen alantas trükkökkel, lelki nyomást gyakorolva veszik rá az időseket a vásárlásra - fogalmazott Rétvári Bence.

A parlament már tárgyalja

Azt is szeretnék megszüntetni, hogy a termékbemutatók helyszínén hitelszerződést kössenek az idős emberekkel, ezért a javaslat azt tartalmazza, hogy azokat bankfiókokban lehessen csak megkötni, így az érintettek átgondolhatják, az adott termékre szükségük van-e.

A javaslatot várhatóan négy héten belül elfogadhatja az Országgyűlés - mondta Rétvári Bence, hozzátéve: betartását folyamatosan nyomon követik, és ha szükséges, további változásokat eszközölhetnek.