Elkezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tartó vasúti fejlesztés előkészítése, és a Budapest–Esztergom vasútvonal villamosítása sem csúszik tovább.

Rövidesen megjelenik a ferihegyi vasút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat – tudta meg a Világgazdaság. Ez a dokumentum valójában a majdani beruházás előkészítésének az előkészítése, ám ebből derülhet ki, hogy milyen szempontok szerint építsék meg a vasúti összeköttetést a reptér és a főváros között.

2020-ra kész is lehet

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztésnél az a legfontosabb szempont, hogy az ország legtöbb pontjáról kiszámíthatóan, megbízhatóan megközelíthető legyen a repülőtér, ezért is fontos az országos vasúti hálózatba való bekapcsolása – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány nevesítette is a reptéri vasút fejlesztését a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus pályázatai között – mondta Fónagy János. A megvalósíthatósági tanulmány és az engedélyes tervek 2017-re születnének meg, és 2018-ban kezdődhetne el a beruházás, ami 2020-ra fejeződhetne be. A beruházási költség csak a tanulmány megszületése után becsülhető meg.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

A lap szerint a ferihegyi vasút tanulmányához hasonlóan az esztergomi vasútvonal villamosítására vonatkozó közbeszerzési pályázat is megjelenik ebben a hónapban. Ezen a vonalon a pálya felújítása júniusra fejeződött be, ekkortól lehet újra megszakítás nélkül vonattal utazni Budapestről Esztergomba.