Csőbe húztak egy korrupt NAV-ost

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, dohány NAV bevetési osztály, dohányipar, sajtótájékoztatót tartanak
A hazai dohányipar szereplői és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatót tartanak. Téma: a hazai feketekereskedelem állapota
Vágólapra másolva!
300 ezer forint kenőpénzt akart elfogadni Siófokon a NAV egyik főreferense. De csapdába sétált, a pénzt ugyanis a védelmi szolgálat egyik tisztje kínálta neki. A főreferenst bíróság elé állították, egy év négy hónap börtönt kapott, négy évre felfüggesztve. Az ügyész letöltendő büntetésért fellebbezett az ítélet ellen.
Vágólapra másolva!

A Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében előzetes letartóztatásba vette és bíróság elé állította a NAV egyik igazgatóságának ellátási és üzemeltetési főreferensét. A bíróság a főreferenst vesztegetés miatt 1 év 7 hónapra ítélte, 4 évre felfüggesztve, valamint 100 ezer forint pénzbüntetésre. A vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette, az ügyész végrehajtandó szabadságvesztésért fellebbezett, írja a Sonline.hu.

Csőbe húzták

A főreferens úgy bukott le, hogy a védelmi szolgálat tárgyalótisztje azzal kereste meg: kedvező épületfelújítási munkához szeretne jutni a NAV-nál. A főreferens egyébként az igazgatóságon folyó kisebb beruházásokkal kapcsolatos ügyeket intézte, az ezzel kapcsolatos igényeket gyűjtötte össze,

a döntéshozatal befolyásolására hatásköre nem volt.

300 ezret kért

A főreferens telefonon 300 ezer forintot kért a közreműködéséért, ezt személyesen is megismételte, amikor

találkoztak a siófoki Tesco éttermében.

A tárgyaló tiszttől kapott pénzt átvette, az étteremből távozni azonban már nem tudott, mert elfogták.