Már indulásakor nyereséges lesz állami kézben a Párisi Nagyáruház

Vágólapra másolva!
Állami tulajdon lett a Párisi Nagyáruház, egykori Divatcsarnok. Az Andrássy út 39. alatti épületet a Magyar Fejlesztési Bank vette meg a Miniszterelnökség megbízásából. Kérdésünkre a MFb elmondta, hogy idén sem okoz veszteséget az épület üzemeltetése az államnak. 
Vágólapra másolva!

A Napi.hu számolt be róla, hogy Lázár János minisztériuma vásárolt egy híres budapesti áruházat. A lap szerint a tranzakciót még nyáron ütötték nyélbe. A Párisi Nagyáruház akkor ment csődbe, és kezdték meg a felszámolását.

A Miniszterelnökség szerint annyi történt, hogy éltek az elővásárlási jogukkal, a tranzakcióra pedig a MFB Zrt.-t kérték fel. A lap írt a tranzakció részleteiről is, de az épület árát nem tudták meg. Az egykori Párisi Nagyáruház épületében jelenleg az Alexandra könyváruház működik, irodáit pedig a sikeres magyar start-up, a Ustream bérli. A jövőben a MFB Ingatlanfejlesztő Zrt. üzemelteti tovább az épületet a meglévő szerződésekkel.

Nyereséges lesz

Az Ingatlankezelő kérdésünkre elmondta, hogy

az épület a jelenlegi kihasználtsággal is nyereségesen üzemeltethető, nem jelent veszteséget.

A kiadható területek 24%-ára keresnek még bérlőket. Remélik, hogy majd jelentkeznek, akik egy ilyen jó helyen akarnak irodát. A mostani bérlők szerződése viszont 2016 és 2019 között lejár.

Visszakérdeztünk az ingatlankezelőnél, hogyan lehet nyereséges máris az épület, ha ezt megelőzőleg azt üzemelő céget fel kellett számolni. Amennyiben megkapjuk a választ frissítjük a cikket.