Mégsem ment neki a kormány a kereskedőknek

2015.10.29. 11:10

A kormány elé nem került olyan javaslat, ami a hipermarketeket arra kötelezné, hogy duplázzák meg alkalmazottaik létszámát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Lázár János a Kormányinfón mást mondott.

Nincs a kormány előtt semmilyen javaslat, ami kötelezővé tenné a 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi áruházakban, hogy 70 négyzetméterenként álljon a polcok mellett egy eladó – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az Origóval.

Lázár tud a javaslatról

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón finomította az NGM Origónak küldött válaszát. Lázár János azt mondta, a kabinet megvizsgálja a multinacionális cégek foglalkoztatáspolitikai helyzetét is,így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért - mondta - nem alaptalan az a hír, miszerint több embert kellene foglalkoztatniuk a nagyobb vállalatoknak.

A Magyar Idők írt szerdán arról, hogy kötelező létszámnövelés jöhet a 400 négyzetméternél nagyobb kiskereskedelmi áruházakban. A lap úgy tudja, egy készülő jogszabálytervezet alapján átlagosan a duplájára kellene emelniük a multiknak a dolgozóik létszámát.

Forrás: AFP/CHRIS HONDROS

A multik azt írták az Origónak, kíváncsian várják a kormány javaslatait. Kereskedelmi szakemberek szerint mivel Brüsszel nem engedte, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat bevezessék Magyarországon, ezért újabb fogást keres a kormány az üzletláncokon.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, az unióban sehol nincs ehhez hasonló szabályozás, mint amiről a sajtó most ír, ezért könnyen elképzelhető, Brüsszel ennek a kötelező létszámnövelési szabályozásnak sem örülne.

„A gazdasági világban nem jellemző, hogy megmondjuk, hány ember álljon egy telefonbolt ügyfélszolgálatán, vagy az autógyárban hány méterenként dolgozzon egy összeszerelő ember" – tette hozzá Vámos György.

A Piac és Profitnak Vámos György arról is beszélt, bércsökkentés is lehet a kereskedelemben, ha duplájára kellene emelniük dolgozóik létszámát az áruházaknak. Bár a javaslat elvileg a munkaerőhiány csökkentését is célozná, azt egyelőre nem látjuk, hogyan.