Négy magyar cég a top 50 között

kupa
Man's arm holding up trophy
Vágólapra másolva!
A lassuló gazdasági növekedés ellenére a technológiai ágazat gyarapodása még mindig kimagasló a Deloitte közép-európai Fast 50 rangsor szerint. A lista a régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja.
Vágólapra másolva!

A Deloitte 2015-ös közép-európai Fast 50 rangsora a 2011 és 2014 közötti időszakban elért árbevétel-növekedés alapján rangsorolja a vállalkozásokat. A ranglistát a szoftvergyártók és a médiacégek uralják: ez a két iparág 29, illetve 14 céggel képviselteti magát a listán.

Figyelnek az igényekre

"Bár az átlagos növekedési ütem az előző évhez képest lelassult, az 560% továbbra is kiemelkedően magas érték. Sokra vihetik azok a vállalkozások, amelyek

napjaink igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak.

Számukra azonban egyelőre komoly kihívást jelent a növekedés fenntartása" - mondta Csűrös Balázs, a Deloitte Technology Fast 50 hazai programvezetője.

Magyar a top 3-ban

Idén a Fast 50 rangsor első helyét egy cseh szoftvergyártó, a Simplity szerezte meg azzal, hogy négy év alatt 1971%-kal tudta növelni árbevételét. Második helyen egy biztonságos mobilfizetéssel foglalkozó lengyel cég, a Skycash Poland végzett 1665%-os árbevétel-növekedéssel, míg a harmadik helyet a tavalyi abszolút győztes, a Szállás.hu portál szerezte meg. A magyar cég elmúlt négy éves növekedése 1209%-os volt, szemben a tavaly mért 2259%-kal.

A top 10 cég listája Forrás: Deloitte

Az idei Fast 50 rangsorban kilenc ország képviselteti magát: Lengyelország, Románia, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, illetve Bulgária, Litvánia és Szerbia.

A Szállás.hu Kft-n kívül a legjobb ötvenbe további három magyar cég is bekerült :

a Gravity Research & Development Zrt. (466%, 25. hely), a GPS Tuner Kft. (452%, 26. hely), és az Unas Online Kft. (240%, 50. hely). Mindhárman először szerepelnek a Deloitte Technology Fast 50 listáján.