Új dohányipari különadót fontolgat a kormány

Dr. Life, Szabadulj ki a dohányzás rabságából!, cigaretta, leszokás
Vágólapra másolva!
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azzal indokolta a tervezett intézkedést, hogy a kormány minden eszközzel próbálja növelni a dohányipar terheit, és csökkenteni a dohányzást Magyarországon.
Vágólapra másolva!

23 milliárdot húztak ki az államkasszából

Lázár János arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatban, emiatt

23 milliárd forinttól esik el a költségvetés,

és vissza kell térni a korábbi rendszerre, amely alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.

A különösen ártalmas dohánytermékek különadójával csökkentené a cigarettázók számát a kormány Forrás: AFP

Fizessenek a multik

A miniszter közölte, a kormány megvizsgálja a multinacionális cégek foglalkoztatáspolitikai helyzetét is, így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért, mint mondta, nem alaptalan az a hír, hogy több embert kellene foglalkoztatniuk a nagyobb vállalatoknak.