Nem csak a benzin miatt járnak az emberek benzinkútra

Mol benzinkút
Vágólapra másolva!
Kevesebb a shop, de több a bevétel.
Vágólapra másolva!

A benzinkutas üzletek bevétele egy százalékkal, 12 milliárd forintra nőtt idén az első nyolc hónapban a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy csökkent az üzletek száma - derült ki a Nielsen legfrissebb kiskereskedelmi felméréséből.

Az italok hozzák a legtöbb pénzt

A piackutató cég tájékoztatása szerint

az italokra jutott a benzinkúti shopok forgalmának több mint fele.

Az ásványvizek forgalma 4, a szénsavas üdítőitaloké 3, az energia- és sportitalok forgalma 2 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.

Csökkent viszont a sör eladása,

idén január-augusztusban 4 százalékkal kevesebbet értékesítettek a benzinkutakon a tavalyihoz képest.

Az italok után az édességek jönnek

A felmérésből kiderült, hogy a második legkeresettebb termékcsoport az édesség, ebből a kategóriából

a legtöbb bevételt szeletes csokoládéval és rágógumival érték el a benzinkúti shopok.

Az égetett szeszes italoknál a vodka és a whisky áll értékben az eladási lista élén - írják. A Nielsen felmérése szerint idén januárban 1387-re csökkent a benzinkutas üzletek száma, míg egy évvel korábban még 1474 ilyen üzletet regisztráltak.