Ugorhat a bírság fele

Gazdasági versenyhivatal, GVH
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal akár a bírságok 50 százalékától is eltekint, ha a jogsértő vállalkozások lemondanak bizonyos jogaikról.
Vágólapra másolva!

A versenytörvény a 2014. július 1-je után indult eljárásokban lehetővé teszi, hogy azon vállalkozások, amelyek meghatározott típusú ügyekben elismerik jogsértésüket és lemondanak bizonyos eljárási jogaikról, 10 százalékos bírságcsökkentésben részesüljenek.

Az egyezség intézménye immár több éve ismert az Európai Bizottság gyakorlatában, ott a kartell-eljárások többsége ilyen egyezség keretei között zárul.

A versenytörvény e jól bevált intézményt ültette át a magyar jogba, így az egyezségi eljárással tovább bővül a vállalkozások rendelkezésére álló széles eszköztár a GVH-val történő együttműködésre.

Forrás: Szabó Balázs [origo]

Az egyezségi eljárás lényege, hogy a versenyhatóság 10 százalékos bírságcsökkentéssel jutalmazza, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az elé tárt bizonyítékok alapján az általa elkövetett jogsértést, továbbá lemond részletesebb irat-betekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb és kevesebb erőforrást igénylő lezárásához.

Akár a bírság fele is ugorhat

Az egyezségi eljárás nemcsak a hatóság, hanem a vállalkozások oldalán is jelentős költség-megatakarítást eredményezhet. Ezen túl a 10 százalékos bírságcsökkentési kedvezmény növelhető is, ha az eljárás alá vont vállalkozás egyúttal részt vesz az akár 50 százalékos bírságcsökkentést is lehetővé tevő engedékenységi programban is.

A GVH reményei szerint a jövőben már Magyarországon is az egyezségi eljárás keretei között zárulnak majd a legbonyolultabb – főként kartell – eljárások, amelyek így rövidebb idő alatt fejeződhetnek be, így a GVH további jogsértések felderítésére fordíthatja erőforrásait.