Óriási társadalmi változások küszöbén állunk

tőzsde, aggodalom, befektetés, India
Egy indiai férfi nézi a részvényárfolyamokat Mumbaiban.
Vágólapra másolva!
Évek óta először látszik úgy, hogy a demográfiai trendek az Egyesült Államok gazdaságának és részvénypiacának kedveznek Kínával szemben. Ez azért izgalmas, mert miközben a kínai vezetés lazított az egy gyerek elvére épülő népesedés-politikáján múlt héten, nem kapott túl sok figyelmet, hogy a népesedés-dinamika milyen komoly hatással van a részvénypiacok hosszú távú teljesítményére – írja a Mark Hulbert a MarketWatch publicistája.
Vágólapra másolva!

A demográfiai szempont hanyagolása Hulbert szerint annak is betudható, hogy a befektetők már egy ideje belefáradtak a „szenzációs” előrejelzésekbe, mindazonáltal érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a népesedésdinamika Kínához képest egyre pozitívabb hatással van az Egyesült Államokra.

Eltérő pályákon

Egy elemző azonban összevetette a népesedési trendeket, és érdekes eredményre jutott. Alejandra Grindal, a Ned Davis Research nemzetközi közgazdásza a munkaképes korú lakosság méretére koncentrált, és megállapította, hogy ez a csoport 2,7 százalékkal csökkenhet Kínában a következő évtizedben, míg az Egyesült Államokban 4 százalékos lehet a bővülés. (Németország viszont óriási bajban van, ezért is lehet szükségük a mostani migráns áradatra, persze arra ők sem számítottak, hogy ennyien és ilyen módon veszik célba őket - szerk.)

Az adott országokban így fog változni a munkaképes korú lakosság száma 10 év múlva - Japán és Németország elég nagy bajban van Forrás: MarketWatch, Ned Davis Research

Fontos megjegyezni, hogy Grindal előrejelzése nem mutatja a növekedési rátákban beálló elmozdulásokat, hanem az egyes országok munkaképes korú lakosságainak abszolút méretének változásaira vonatkozik. Ennek értelmében

Kína tehát kevesebb munkaképes korú lakossal rendelkezik majd egy évtizeden belül, míg az USA növekedés elé nézhet,

ami igen jelentős, mivel ez a szám szoros összefüggésben van a gazdasági növekedéssel is.

Hogy jobban megértsük ennek jelentőségét, látni kell, hogy az elmúlt évtizedben a kínai munkaképes korú lakosság 7 százalékkal bővült. Grindal jelezte azonban, hogy a kínai népesedés-dinamika éppen mostanában éri el a tetőpontot.

Drámai változás állhat be a kínai munkaképes korú lakosság nagyságában (szembe állítva az USA-val) Forrás: MarketWatch

Kínai csapda

Az elemző azt is hangsúlyozza, hogy Kína a közeljövőben igen keveset tehet csak a trend megállításáért. Még ha a friss két gyerek elvére épülő politika azonnal meg is növeli a születések számát – ami nem túl valószínű –, akkor is szükség lenne néhány évtizedre, hogy ennek hatása legyen a kínai munkaképes korú lakosságra. Éppen ezért

Kína demográfiai jövője nem túl rózsás

– hangsúlyozza Grindal.

Ez a kilátás pedig akár a valódi oka is lehet a kínai részvénypiac közelmúltbeli zuhanásának – mondta Hulbert. Mindazonáltal az írás emlékeztet, hogy bár a trendek alapján az USA igen jól áll, egyes országok messze lehagyják a világ legnagyobb gazdaságát – Indiában például 14 százalékos bővülés várható a következő évtizedben.

A kínai családmodell változása csak hosszú távon éreztetheti majd hatását, ha egyáltalán számottevő lesz Forrás: Imaginechina/Hu Gaolei

Az USA nagy előnye

Érdemes azonban kiemelni, hogy az Egyesült Államokénál gyorsabb növekedési rátájú országok közül mindegyik a feltörekvő piacokat erősíti. Ezzel párhuzamosan pedig a legtöbb fejlett gazdaságban vagy csökkenés, vagy stagnálás jelezhető előre – az USA az egyik kivétel.

Az elemzés éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy a befektetőknek nem kellene figyelmen kívül hagyniuk a demográfiai szempontokat az amerikai piac tekintetében. A trendek ugyanis láthatóan az USA-t erősítik.