Fokozódik a felhajtás a szinglik napján

2015.11.11. 14:32

Még csak a felénél tartott a világ legnagyobb vásárlási eseményének számító Szinglik Napja Kínában, amikor az Alibaba már majdnem 10 milliárd dolláros forgalmat tudhatott maga mögött. Az e-kereskedelmi óriás a nap felében hozott össze annyit, mint tavaly 24 óra alatt.

A kínai ünnepnap, az úgynevezett Szinglik Napja (november 11.) eleinte csak az egyetemisták körében népszerű, ismerkedésre és szórakozásra szánt alkalom volt. Mostanra azonban ez számít a legforgalmasabb online vásárlási napnak az egész világon. 2009-ben kezdte el kihasználni a Szinglik Napjában rejlő lehetőségeket az Alibaba, ami jelentős kedvezmények adására ösztönözte a kiskereskedőket. Ettől kezdve egészen hihetetlen ütemű növekedés következett.

Minden képzeletet felülmúló eredmények

Délután 1 órára az Alibaba meghaladta a 9,3 milliárd dollár értékű bruttó kereskedelmi forgalmat, amit tavaly csak 24 óra alatt sikerült elérni. Még durvábbak a számok, ha azt nézzük, hogy szerdán 0 órakor kezdődő ünnepen

a vállalat mindössze 8 perc után 1 milliárdos forgalmat generált, miközben ez tavaly csak 17 perc alatt jött össze.

Idén 17 perc és 29 másodperc után már megvolt a 2 milliárd, és az első óra végére a 3 milliárd is. Az első 90 percet követően már 5 milliárd dollár értékűre duzzadt a forgalom – írja a CNBC.

Összehasonlításképpen az USA legnagyobb online kereskedelmi napjának számító „Kiber Hétfő” (Cyber Monday) tavaly összesen 2,4 milliárd dolláros forgalmat könyvelhetett el.

A Szinglik Napja forgalmi adatai összehasonlítva a Black Friday és Cyber Monday alkalmakkal (milliárd dollár)Forrás: CNBC

Kiemelkedő a mobilos vásárlás

A nap felénél közzétett adatok szerint a mobilon bonyolított vásárlások elérték az összforgalom 73,9 százalékát (2,9 milliárd dollárt), míg tavaly csupán az eladások 45,7 százalékáért feleltek. Ezzel a mobilon vásárlók száma meghaladta a 27 milliót.

Ez a szempont azért is kiemelkedő az Alibaba számára, mert korábban komoly harcokat folytatott a mobilstratégia területén az egyre növekvő versenyben. Mindemellett az Alibaba számára a Szinglik Napja a teljes infrastrukturális hálózat tesztjét is jelenti, vagyis nem csupán a forgalom szempontjából jelent megmérettetést az esemény. Idén egyébként az Alibaba közlése szerint

25 országból 40 ezer kereskedő és 30 ezer márka termékeit lehet elérni.

A Szinglik Napját egyébként 1990-ben hívták életre, és a november 11-i dátum (11.11) jelképezi az egyedülállóságot. Az Alibaba volt azonban az első vállalat, amely rájött, hogy komoly pénzt is lehet csinálni az eseményből, és 2009-ben speciális online vásárlási nappá változtatta az ünnepet. Kína egésze szempontjából egyébként azért is jelentős az esemény, mert arra is utal, milyen ütemben erősödik az ország középosztálya.