Halasztja a részvényeladást a Waberer's

Waberer's
Vágólapra másolva!
A jelenlegi piaci körülményekre tekintettel elhalasztja részvényeinek tervezett nyilvános forgalomba hozatalát a Waberer's – jelezte a cég közleményben.
Vágólapra másolva!

A témában kiadott szűkszavú közlemény a mindössze annyit tartalmazott, hogy a társaság igazgatósága a november 10-i ülésen áttekintette a nyilvános részvénykibocsátásra irányuló terveket és ezt követően döntött az ügylet halasztásáról. Indoklást a dokumentum nem tartalmazott, utalásként csak annyi szerepelt:

A BÉT már felvette a terméklistába, de kereskedni nem lehet

A cég törzsrészvényeit október 6-ával vették fel a Budapesti Értéktőzsde terméklistájára: 14 654 028 darab, egyenként 0,35 euró névértékű, 5 128 910 euró össznévértékű papír került a piacra.

A papírral egyelőre kereskedni nem lehet

ennek feltétele a nyilvánossá válás, a részvények meghatározott részének nyilvános forgalomba hozatala lenne. Ezt az akciót halasztják egyelőre meg nem határozott időpontig.

A Waberer's saját gépjárműparkjának mérete alapján az európai fuvarozási piac nemzetközi komplett rakomány szegmensének vezető vállalata, árbevétele alapján pedig Magyarország első számú logisztikai szolgáltatója. Szolgáltatásai felölelik a logisztika valamennyi területét a közúti fuvarozástól a raktárlogisztikán keresztül a járműjavításig. A társaságnak Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.