Egyesülhet két kínai óriáscég

hajó
Egyedül csak Kína több mint 31 millió konténert szállít évente tengeri úton
Vágólapra másolva!
A kínai kormány valószínűleg jóvá fogja hagyni két állami óriáscég, a COSCO és a CSG egyesülését. Mindkét cég a tengeri szállítmányozásban érdekelt.
Vágólapra másolva!

Peking valószínűleg engedélyezni fogja két tengeri szállítási óriáscég, a COSCO csoport és a CSG csoport egyesülését. Mindkét vállalat állami tulajdonban van, a Lloyd’s Loading List.com az ügyet jól ismerő forrásból úgy értesült, a kínai kormány 2015 végéig jóvá fogja hagyni az egyesülési terveket.

Nem tudni, mi lesz az első

Több szakértő arra számít, hogy a két vállalat először konténerszállító részlegeit vonja majd össze. A lapnak nyilatkozó forrás szerint viszont több részleget összevonását egy időben kezdik majd el.

A részvénykereskedést felfüggesztették

A két cég összevonásban érintett leányvállalatai felfüggesztették a részvényeik kereskedését, miután egy hongkongi hajózási portál nyilvánosságra hozta, hogy közös munkacsoportot alakítottak az összeolvadás előkészítésére.

A nyilvánosságra hozott információkból az derült ki, hogy legkésőbb november 16-tól újra lehet majd kereskedni a részvényekkel, de jelenleg úgy tűnik, a tilalmat még meg fogják hosszabbítani.