Karácsonyra megszülethet az állami mobilcég

2015.11.13. 09:16

Még az idén kiépülhet az állami tulajdonú MVM Net hálózata, amelynek kiépítését a menekülthullám is befolyásolhatta.

A Világgazdaság információi szerint, a publikus hálózatok leterheltsége miatt a cégnek a déli határszakaszra kellett koncentrálnia a fejlesztését, és ha nem lesz nagy hideg a következő egy-két hónapban, akkor időre ki is épülhet a teljes hálózat.

Aranyosné Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója azt közölte, hogy a most véget érő - négyéves - spektrumgazdálkodási időszakban 265 megahertznyi frekvenciát értékesítettek, ebből 130 milliárd forint bevétel folyt be.

A hatóság a 3400-3800 megahertzes frekvenciákat várhatóan jövő év elején kínálja fel, az árverésre szóló felhívás hamarosan megjelenik. A 2020-ig tartó új spektrumstratégia szerint nem várható jelentős bevétel a frekvenciák eladásából.

állami mobilcég, vodafont is méregeti a kormány cikkhez, illusztrációForrás: AFP/Jens Wolf

2013-ban jegelték

2013 novemberében írt arról az Origó, hogy lehet új mobiltender, érkezhet egy új szereplő is, de az állam nem indul. 2013 decemberében pedig arról írtunk, hogy megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján a 450 megahertzes frekvenciasáv szabad blokkjára vonatkozó pályázati dokumentáció, a frekvenciablokk díja 150 millió forint.

Az állami mobilcég egyszer már elbukott

A kormány egy negyedik mobilszolgáltatót indított volna a három meglévő mellé. 2011 nyarán kiírták a pályázatot a frekvenciákra, 2012 januárjában eredményt hirdettek, ahol a nem sokkal korábban alakított állami mobilcég is nyert. Az állam ott hibázott, hogy a már futó pályázat idején belenyúltak a szabályokba, mert helyzetbe akarták hozni az állami mobilszolgáltatót. Egy kormányrendelet melléklete tiltotta, hogy állami cégek induljanak a frekvenciatenderen, ám ezt nem vették időben észre.

Forrás: MTI/Varga György

A médiahatóság tiltást feloldó rendelete a tender kellős közepén lépett életbe. Az állami mobilszolgáltató versenytársai megtámadták a tender eredményét, a bíróság pedig nekik adott igazat. Az állam nem hagyta annyiban a dolgot, a Kúriáig vitte az ügyet, de hiába. Az állami mobilszolgáltató megszűnéséről kormányhatározat született - írta az Origo.